2013. szeptember 29., vasárnap

OKTÓBERI előzetes programajánló



Kedden már október, ennek örömére több losonci étterem is liba-, ill. kacsalakomára invitálja a vendégeket, aki nem tudja hova kell menni, annak megírom e-mailben…

  • A Vigadó közelében álló tornyok alatti egyik kávézóban Kovács Péter minikiállítása látható egész októberben. 
  • Október 5-én szombaton az egyre népszerűbb nordic walking kedvelői versenyezhetnek a losonci tónál 10.00 órai kezdettel, illetve ugyanebben az időpontban a repülőgép modellek iránt érdeklődőket is várják a Panyidaróc felé vezető úton a Losonc vége táblánál. 
  • A Nógrádi Múzeum és Galériában még október 6-ig megtekinthető az Őszi találkozások 2013 elnevezésű amatőr képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás.  
  • Október 12-én közös őszi sétára invitálják a természet szerelmeseit.
  • Kertészkedőket és érdeklődőket várnak október 13-án (vasárnap) a losonci piacra, ahol Nógrád terményeiből rendeznek kiállítást, hozzá eszem-iszom, ökörsütés, muzsika.
  • Október 16-án szerdán a Szabó Gyula Emlékházban klezmer koncert várható.
  • Október 24-25-én ismét a piacra kell menni, elsősorban a dzsessz kedvelőit várják, Peter Lipa és Dan Bárta ad koncertet.  
  • És hogy a színház se maradjon ki, aki nem látta Losoncon a Kassai Thália Színház előadásában Neil Simon Pletykák című vígjátékát, az október 26-án Füleken 18.00 órai kezdettel ezt bepótolhatja.   
    (Csak megsúgom, hogy a színessel kiemelt szavak alatt linkek rejtőznek, rákattintva bővebb info olvasható. És továbbra is várom az ajánlatokat, mi hol mikor várható, én sem tudhatok mindenről...)

2013. szeptember 27., péntek

Blogírók és kézimunkázók kerestetnek!



Amint az látható, a blog jobbik oldalára kitettem egy blogajánlót, benne pedig Rozy x-szemes világa olvasható. 
Nem, nem akarok én itt kézimunkaszakkört indítani, csupán a környéken élő blogírókat szeretném felkutatni. Ha lehet politikamentes kiadásban.

Szóval Rozy, akit személyesen is van szerencsém ismerni, 2 gyermekes családanya és nagyon szeret kézimunkázni. A blogírásnak köszönhetően más, hasonló beállítottságú emberekkel is megismerkedett már, többnyire virtuálisan, de van, akivel személyesen is. Nagyon érdekes világ ez, a hímzésminták jönnek-mennek, vannak közös hímzések, ajándékozások, ötletelések, virtuális barátságok is születnek.
Jómagam is kézimunkázó ember vagyok, igaz, mostanában ezt a műfajt eléggé hanyagolom. Ám jönnek a hosszú téli esték, az ember a kertből beszorul a négy fal közé, biztosan előkerül majd valami amibe böködni lehet, legyen az kötés, horgolás, hímzés vagy csipkeverés…

Ha vannak köztetek – bocs a tegezésért, a blogon így egyszerűbb – olyanok, akik szintén imádnak kézimunkázni és szeretnének esetleg találkozni, tapasztalatot cserélni, neadjisten fonalat, alapanyagot is, vagy új technikákkal megismerkedni, vagy csak egyszerűen barátkozni – itt az alkalom! Írjatok, szóljatok, keresünk majd teret és alkalmat a találkozásra! Ketten már vagyunk, ki csatlakozik?

Természetesen várom további blogírók jelentkezését is, lényeg hogy Losoncról vagy a környékéről legyenek.

Kaptam közben egy e-mailt, melynek írója szívesen hagyott volna itt megjegyzést, csak nem tudta hogyan kell. Nos: a blog szövege alatt a Bejegyezte: Éva dátum: …. mellett található a ... megjegyzés vagy Nincsenek megjegyzések szöveg. A megjegyzés szóra kattintva megnyílik egy fehér mező Írj megjegyzést szöveggel (fölötte pedig Megjegyzés küldése szöveg olvasható). Ebbe a fehér mezőbe lehet a megjegyzést megírni, majd a Megjegyzés írása mint: Profil kijelölése lenyíló mezőben kiválasztani a profilt, mely alatt a megjegyzés megjelenik. A sok „ismeretlen” lehetőség legvégén ott a Névtelen mód is, nem sértődöm meg, ha valaki így ír, legfeljebb a megírt szövege végére odabiggyeszti a nevét – ha akarja, vagy marad névtelen.
A megírt megjegyzés előnézete is megtekinthető a közzététel előtt, nem kell félni ettől, nem harap a rendszer.
Ha valami továbbra sem érthető ezzel kapcsolatban, csak szólni kell – bár én is csak most tanulom a blog admin felületének működtetését.


2013. szeptember 25., szerda

Programajánló a 39-ik hétre:



A zene nyelve nemzetközi, kis városunkban e hétre 2 különböző zenei program is jut:

Szeptember 26-án (csütörtökön)* 27-én pénteken
a református templomban tart gálakoncertet a losonci Ozvena énekkar, megalapításának 80-ik évfordulója alkalmából, délután 17:00 órai kezdettel.

Szeptember 28-án (szombaton)
a Fekete Sas kricsmiben este 19:30-kor fellép Peter Janku, a Cinotrio és Mr. Psycho & The Dark Angels.

Aki csütörtökön nagyon ráér, az elmehet a Szabó Gyula Emlékházba 14:00 – 17:00 óra között és megnézheti az aktuális tájkép kiállítást, aki pont akkor nem ér rá, az a 047/4326935 vagy 0905 943 560 telefonszámon egyeztethet más időpontot. Októberben új kiállítás várható, aki a mostanit nem látta, ezt még pótolhatja.

Szeretnék mindenkit megkérni, aki tud valami jó kis programról Losoncon vagy a környéken, szóljon, értesítsen róla (evatoth.ekviva(kukac)gmail.com), szívesen megjelentetem a várhatóan rendszeres heti programajánlóban. Előre is köszönöm!

*helyesbítés: a koncert 27-én pénteken van, a város honlapjáról vettem az infót, azóta a helytelen dátum eltűnt onnan, elnézést

2013. szeptember 24., kedd

Oszt’ ez mire jó?


Én kérem, egy kíváncsi ember vagyok. Most például azt szeretném megtudni, hogy mi sül ki ebből...
Az elmúlt napokban megemlítettem néhány ismerősömnek mire készülök, hogy blogot szeretnék indítani. Hogy megtudjam mitől nem működnek itt a dolgok, hogy fórumot teremtsek, embereket hozzak össze, műsort ajánljak, vetélkedni hívjak, délutáni teára, galériába, színházba, szervezzünk karaoké bulit, meg retrót, meg üljünk le eszmét cserélni irodalomról, művészetről, vagy akár kézimunkáról, hogy szórakozzunk, ismerkedjünk, jól érezzük magunkat, beszélgessünk, egyszóval találkozzunk…
Az ismerőseim azonban szkeptikusak. Hogy úgy sem jön ez nekem össze. Mert az emberek begubóznak, nem járnak sehová, inkább otthon ülnek a TV előtt papucsban. Biztos van ebben is igazság.
És nagyon remélem, hogy az ellenkezője is igaz. Az emberek mennének, tennének, részt vennének, csak nincs miben, vagy ha van, akkor nem tudnak róla. (Itt a példa, az augusztusi városnapok – tele volt a tér, a városközpont, vasárnap a park!)
Te hogy érzed kedves olvasóm? Melyik táborba tartozol? Ülsz otthon, vagy inkább kimozdulsz? Neked nincs hiányérzeted? Örülnék, ha megosztanád velünk a véleményed, kérlek, írj megjegyzést, beszélgessünk.

(Felmerült az is, hogy egyszerűbb a facebookra regisztrálva csevegni. Igen, de nincs mindenki az fb-n – én sem voltam – épp ezért szeretném itt elindítani ezt a dolgot, nem ott.)

2013. szeptember 17., kedd

Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt publikum!


Valahogy így kezdődött a szövegem porondmesterként az 1990-ben Losoncon bemutatott Szaltó mortále című előadásban (szerzője H. Barta Lajos, rendezője Szabó Árpi volt, előadta az akkori Kármán József Színkör).
Nem sokkal később elhagytam a várost, Kassára költöztem hogy teljesen a színháznak éljek. Csaknem 20 évvel később visszatértem Losoncra, mert vonzott, ide vágyódtam, itt születtem és akárhogy is – itt vagyok otthon. A losonci ismerőseim egyrészt örültek, másrészt elképedtek: hogy tudok én Kassa után Losoncra költözni, amikor itt alig történik valami?!
Akkor még nem igazán értettem miről beszélnek, most már kezdem sejteni…


Tény és való (cáfolja meg aki tudja), hogy Losoncon a magyar kultúra, a szabadidő szervezett kitöltése meglehetősen nagy hiányosságokkal rendelkezik. Kintről nézve, és már kicsit beljebbről is belelátva azt tapasztalom, hogy valahol eltűnt a lelkesedés, akik lelkesednének és tennének azok nem igazán tudják hogy hol és mit, akik ott vannak a tűznél, azokat meg hiába melegíti és világít nekik a tűz lángja, járják a megszokott kis biztonsági köreiket, abból nagy baj nem lehet…


Nekem bizony hiányérzetem van.
Úgy látom hiányzik a kommunikáció az egyes csoportosulások között.
Hiányzik a kommunikáció kifelé, a nagyközönség felé.
Az illetékesek erre bizonyára azt válaszolják, hogy a pénz az, ami a legfőképpen hiányzik, de azért ezzel a kitétellel kicsit vitába szállnék.


Egyrészt azért is hoztam létre ezt a blogot, hogy beszélgessünk. Itt, és majd talán élőben is. Losoncon élők, Losonc környékén élők, vagy akár a Losonchoz bármilyen módon kötődők is. Mindenkinek kíváncsi vagyok a véleményére!
Senkit sem szeretnék megbántani, nem azért írom ezeket a sorokat. Tisztelem és becsülöm mindazok munkáját, akik évtizedek óta tevékenykednek így vagy úgy. A segítő szándék vezérel, hátha sikerül itt összehozni olyan embereket, akiknek ötletei vannak, idejük, erejük, lelkesedésük és tenni szeretnének.