2013. október 30., szerda

Könyvajánló 4

E héten a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium egy nagyon érdekes könyvre szeretné felhívni a figyelmet, mely a táplálkozás és pszichológiai zavarok közötti összefüggéssel foglalkozik.


Dr. Natasha Campbell-McBride 

Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Bővített kiadás
Reneszánsz Könyvkiadó, 2013


Dr. Natasha Campbell-McBride neurológus, második szakdiplomáját táplálkozástudományból szerezte Angliában. Kisfiáról 3 éves korában állapították meg, hogy autista. Mivel az akkori hagyományos orvostudomány nem látott reményt fia állapotának javítására, nem adta fel, hanem saját maga kezdte el kutatni a különböző gyógyítási módszereket. Miután kisfiát kigyógyította az autizmusból, visszatért az orvosi pályára és 1998-ban megalapította, az azóta világhírűvé vált Cambridge Táplálkozástudományi Klinikát. Táplálkozási alapokra helyezte a gyógyítást és speciális táplálkozási programjával jelentős eredményeket ér el a viselkedés és tanulási zavarokkal, illetve emésztési és immunrendszeri problémákkal küzdő gyerekek és felnőttek állapotának javításában.

Saját kutatásai eredményeire épített meggyőződése, hogy a tanulási zavarok közvetlen és kimutatható kapcsolatban állnak az emésztőrendszer állapotával és az elfogyasztott ételek és italok összetételével. Több éves klinikai és személyes tapasztalatait 2004-ben foglalta össze közérthető kézikönyv formában, ami azóta Nagy-Britanniában 12 kiadást élt meg és 6 más nyelv után most végre magyarul is megjelent.

A szerző rendkívül jól elmagyarázza, hogyan működik az emésztőrendszer és hogyan tesszük tönkre azt a különböző ételekkel és életmódunkkal. Mindez hogyan öröklődhet tovább a következő generációkra. Ismerteti azt is, hogy a különböző betegségek és állapotok hogyan és miért alakulnak ki és elmagyarázza, hogyan gyógyíthatjuk meg az emésztőrendszerünket és hogyan javíthatjuk természetes módon az immunrendszerünket és általános egészségi állapotunkat.

Ezt a könyvet MINDENKINEK el kell olvasnia, aki szem előtt tartja és meg akarja őrizni egészségét. Fontos olvasnivaló minden szülő számára, gyermeke egészségi állapotától függetlenül, különös tekintettel arra, hogy a mai világunk milyen elképesztően egészségtelen étrendet követ.

dr. Dietz Judit, Reneszánsz Kiadó

A könyv a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban megvásárolható, ára: 12,30 €

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése