2014. január 16., csütörtök

Új rovat - BEMUTATKOZIK A... (1)

Szabó Gyula Emlékház



2008. november 27-e fontos mérföldkő a Szabó Gyula Barátainak Klubja polgári társulás működésében. Megnyílt a Szabó Gyula Emlékház. A polgári társulás ezzel a céllal alakult, hogy ápolja és a társadalom számára hozzáférhetővé tegye a Losoncon élt festőművész és grafikus Szabó Gyula (1907-1972) életművét.
A Liget mellett álló családi háznak, melyben a művész élete utolsó tizenhét évében lakott, három tágas földszinti helyiségét alakítottuk át, hogy megfeleljenek a galériai igényeknek. Képakasztó rendszer és megfelelő szórt- és pontfények lettek fölszerelve. Az életműből a három helyiségben időrendi sorrendben vannak kiállítva az egyes korszakok jellemző alkotásai úgy, hogy a látogató ezeken keresztül megismerkedhet egyrészt a művész életútjának alakulásával, másrészt sorsa és gondolkodása tükröződésével a festői életműben.

Szabó Gyula: Anyámnak konyha, nékem műterem (1934)
Szabó Gyula fiatalkorában Gyurkovits Ferenc műtermében vette az első leckéket a festészet alapjaiból. Céltudatosan és rendszeresen képezte magát mind a művészeti ismeretek, mind a természet- és társadalomtudomány terén. Csak 30 évesen adatott meg neki Párizsba utazni, ahol végre eredetiben láthatta példaképei – mint pl. van Gogh és Gauguin – alkotásait. Itt látogatta egy ideig a Julian Académiát.

Korai realisztikus és expresszív posztimpresszionisztikus alkotásait a második világháború éveiben filozofikus töltetű látomások váltották föl. A háború utáni években már a kubizmus hatására alkotott fantáziaszülte kompozíciókat. Ezt a fejlődést szakította meg az 50-es évek kultúrpolitikája, amely a művészektől a szocialista realizmus szellemében készült alkotásokat várt el.

Szabó festészete ekkor a műterem sarkában maradó intim szférába húzódott. A maga örömére festett a romantikus realizmus jegyében, a Művészek Szövetsége kiállításaira pedig fametszeteit küldte. Ezek témája részben az ember békevágya, részben pedig a munka tisztelete volt. Fametszeteiért több elismerésben részesült, külföldön is ki voltak állítva illetve nemzetközi fórumokon nyert velük díjakat. Ezért terjedt el róla, hogy grafikus.


A Szabó Gyula Emlékház működése első öt évében kizárólag Szabó olajfestményeiből mutatott be válogatásokat. 2012-ben épült föl egy tágas kiállítóterem, melyben önálló kollekciókat is ki tudunk majd állítani. 2013 őszén nyílt egy tájképválogatás az életműből, melyen már akvarelleket is láthat a közönség.

Szabó Gyula: Gőzmalom (1941)
A nagyteremben fokozatosan fogunk bemutatni kisebb téma- vagy technika szerint válogatott fejezeteket Szabó Gyula életművéből. Évente legfeljebb kétszer más, vele rokon-lelkű alkotók kiállítását is megrendezhetjük illetve előadások, koncertek, kulturális rendezvények céljára más szervezeteknek is rendelkezésére bocsáthatjuk a termet, melynek nagyon jó az akusztikája és jó zongora is áll benne.
Az emlékház csütörtökönként 14 és 17 óra között látogatható, más időpontban tervezett látogatást telefonon kell egyeztetni.

(Szöveg és fotók: Szabó H. Kinga)

A szövegben a színessel jelölt rész alatt az Emlékház fb oldalára lehet eljutni, itt pedig egy nagyon szép videó Losoncról és az Emlékházról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése