2014. március 5., szerda

Könyvajánló 21

Meg kell állapítanom, hogy a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban nem csupán árulják a naptárakat, hanem meg is nézik hol tartunk az időben, ugyanis az e heti könyvet a közelgő Nemzetközi Nőnap alkalmából választották ki. Romantikus könyvek kedvelői - figyelem!

Susan Elizabeth Phillips
Édes, mint a méz

Jokerex Kiadó, 2004
408 oldal

Sugar Beth Carey anyagi javakban gazdag, ám érzelmekben szegény családban nőtt fel. Az apja együtt élt egy másik nővel, törvénytelen gyermeke is volt, s mivel végtelenül önző volt, eszébe sem jutott, milyen szörnyű lehet Sugar Bethnek és Winnie-nek ugyanabba az iskolába járniuk.

Winnie csak álmodott arról, ami Sugar Bethnek megadatott: szépségről, gazdagságról, magabiztosságról és Ryan Galantine-ról, a városka legnépszerűbb fiújáról. Volt azonban valamije, amit Sugar Beth nem vehetett el tőle: az apja szeretetét. Ezért Sugar Beth rajta állt bosszút, s minden lehetőséget megragadott, hogy megalázza. Az esetlen, önbizalomhiányban szenvedő kis fruskának pedig hogyan is lehetett volna esélye a szépséges Sugar Beth-szel szemben?

Amikor az anyja halála után az apja bejelentette, hogy feleségül veszi régi szeretőjét, Sugar Beth megesküdött, többé nem teszi be a lábát a szülővárosába. S annak ellenére, hogy az apja megfenyegette: kitagadja az örökségből, a lány betartotta a szavát. Az apa később szívinfarktust kapott, s a lánya csak ekkor tudta meg, hogy beváltotta a fenyegetését az örökséggel kapcsolatban. Sugar Beth öt hónap alatt elvesztette az anyját, az apját, a barátait, és a házat, amelyben felnőtt. Még túl fiatal volt ahhoz, hogy sejtse, ez még csupán a kezdet...

A könyv a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban megvásárolható, ára: 9,50 €.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése