2014. március 31., hétfő

Szereti Ön Hrabalt? - eredményhirdetés

Úgy látszik Ön nem nagyon szereti Hrabalt, vagy ha igen, akkor erősen titkolja... Vagy nehéz volt a feladvány. Vagy más dolga akadt, és különben is, kinek van ideje manapság címeket keresgélni? Megértem én. Semmi baj!

A játékra összesen két megfejtés érkezett, mindkettő helyes volt. Az elsőt Tibor küldte e-mailben, aki ki is jelölte a szövegben az egyes címeket, majd fel is sorolta azokat.
Második megfejtőnk M. Márta, aki a közösségi oldalon sorolta fel megszámozva a szövegbe rejtett Hrabal művek címeit.

Mutatom a megfejtést:

Tudod, én őfelsége pincére voltam egy városkában ahol megállt az idő. Oda egy időben csak szigorúan ellenőrzött vonatok jártak, mert régi véres történetek és legendák keringtek egy rózsalovagról, aki nagy házimurikban dorbézolt. A barátai is gyöngéd barbárok voltak; egyszer egy osztályismétlő emlékezései szerint táncórákon vettek részt idősebbeknek és haladóknak, de annyira elfajult az egész, hogy foghíjakkal távoztak. Az egész a tükrök árulásával kezdődött, a színnyomatok nem egyeztek a skizofrén evangélium kefelenyomatain, a nyomdászok ugyan zsebcselekhez folyamodtak, de az sem segített már a dolgon, az egész olyan lett mint valami díszgyász távirat. A Bambini di Praga 1947-ben énekelt is erről egy kórusművet, nagyon szép volt, úgy hangzott mint valami búvópatak, még a macska-maszkabálon is ezt játszották, olyan volt mint valami gyónás feloldozás nélkül.
Aztán később a barátai leveleket írtak Áprilkának, melyekben bevallották, hogy még Harlekin milliói sem tántoríthatják el őket attól, hogy részt vegyenek a sörgyári capriccion.
Így is volt, de az már egy másik történet…

1 Őfelsége pincére voltam
2 A városka ahol megállt az idő
3 Szigorúan ellenőrzött vonatok
4 Véres történetek és legendák
5 Rózsalovag
6 Házimurik
7 Gyöngéd barbárok
8 Egy osztályismétlő emlékezései
9 Táncórák idősebbeknek és haladóknak
10 Foghíjak
11Tükrök árulása
12 Színnyomatok
13 Skizofrén evangélium
14 Zsebcselek
15 Díszgyász
16 Bambini di Praga 1947
17 Búvópatak
18 Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül
19 Levelek Áprílkának
20 Harlekin Milliói
21 Sörgyári Capriccio

Mivel összesen 2 megfejtőnk volt, és mindketten játszottak a Fel a fejjel játékban is, melyben a random oldal Mártát sorsolta ki, most úgy döntöttem (és lehet ezért megkövezni), hogy az egyenlőség jegyében a Szereti Ön Hrabalt? című játékunk nyertese Tibor lesz. Nyereményét, a Bohumil Hrabal zajos magánya című könyvet a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikváriumban személyesen veheti át.
Köszönöm játékosaink kitartó támogatását, az időt, melyet a címek keresésének és a válasz megírásának szenteltek! Áprilisban is lesz játék, részleteket még nem árulok el, de kicsit más vizekre evezünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése