2014. április 19., szombat

Hol volt... 27


Egy kis „pajzánkodás”…
 
Az egyáltalán nem unalmas 2011-es év végére sikerült „összehoznunk” egy következő bemutatót. Csák Pista Füleken „összefutott” az egyik régi-új rendezőnkkel – Énekes Istvánnal –, aki akkor éppen az ottani Apropósoknak segített szakmailag. Mivel tíz éve nem dolgoztunk vele (2000 – „Halvérfesték”), így felötlött egy esetleges újabb közös munka, ami a komoly témájú „Johanna…” után egy picit vidámabb témát jelentett. 
 
Kertész Nóra, Csák Lídia, Setény Öcsi,
Erdélyi Gábor, Demecs Andrea, Erdélyi Attila

Énekes Pista hozta a Nagy Olga válogatásából készült „Paraszt dekameron” c. darabot, amelyet sebtiben 1,5 hónap alatt sikerült betanulnunk.  A mű címéből is adódik, hogy pajzán történetekről van szó – konkrétan ötről –, amelyek „paraszti” környezetben játszódnak és minden sztori az erotika körül forog, megspékelve nem kevés humorral is. 
 
fent: Tóth Éva, Kertész Nóra, Csák Pista,
lent: Erdélyi Gabriella, Demecs Andrea, Setény Öcsi
Mivel a rendező főleg koreográfus, így az előadás minimális díszlettel, csak a szükséges kellékekkel és kevés szöveg mellett főleg a tánccal és a mozgással lett fűszerezve. A bemutatót 2011.december 17-én tartottuk a losonci Timrava Kultúrház színpadán. Közönségünk picit meglepődött a teljesen új stílusú darabon, de harsány kacagással reagáltak a humoros szitukra, és a végén vastapssal jutalmazták a tőlünk (eddig) szokatlan stílusú előadásunkat.
 
lent: Kertész Nóra, Tóth Éva, Demecs Andrea, Hajdók Hajnalka, Erdélyi Gabriella,
középső sor: Csák Lídia, Erdélyi Gábor, legfelül: Csák Éva
Elérkezett 2012 és hogy ne unatkozzunk,  mindjárt január végén részt vettünk a következő Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napokon Balassagyarmaton, mégpedig a „Johanna második halála” c. darabbal.  Ezúttal is sikerrel, hiszen Müller Zsófi ismét a legjobb női alakítás díjában részesült.
 
Csák Éva, Hajdók Hajnalka, Sándor Zsombor,
Erdélyi Gábor, Erdélyi Gabriella, Erdélyi Attila, Kertész Nóra
Júniusban Komáromba a Jókai Napokra viszont a „Paraszt dekameron”- t vittük, amivel addigra már vagy tíz helyen felléptünk. Komáromban eléggé gyér volt a résztvevők száma, de ez minket nem zavart, és pár riportban „felkészítettük” a nézőket a kissé „más típusú” előadásunkra. Szereplésünk sikeres volt, hiszen a csoport nívódíjat kapott, Erdélyi Gábor és Csák Évi pedig különdíjban részesültek az alakításukért.   
 
Csák Lídia, Erdélyi Gabriella, Hajdók Hajnalka,
Erdélyi Gábor, Setény Öcsi, Csák Éva
Ezek után a „…dekameron”-t turnéztattuk egy picit és 2012 őszére „unatkozni kezdtünk”?!... Tóth Évi felvetette, hogy esetleg nem tanulhatnánk-e be egy újabb dolgot, mégpedig szintén szokatlan előadásmódban. Nos, betanultunk, mégpedig egy Örkény összeállítást (2012 „Örkény év” volt Magyarország-szerte,  a szerző születésének 100. évfordulója alkalmából) egyperces novelláiból „Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók” címmel,  amelyet ún.  felolvasószínházként  prezentáltunk.   
 
Örkény: Erdélyi Gábor, Demecs Andrea, Erdélyi Attila,
Hajdók Hajnalka, Csák Pista, Tóth Éva
A bemutató 2012. december 12-én zajlott a losonci Szabó Gyula Emlékházban, és végül elnyerte a közönség tetszését. Ezután az összeállítást azt hiszem még háromszor tűztük műsorra. 
 
Örkény: Erdélyi Attila, Erdélyi Gábor
És hogy a december még véletlenül sem legyen unalmas, meghívást kaptunk a XIV. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra Szepsibe, ahol vendégként a „…dekameron”-nal  léptünk fel. A résztvevők és a zsűri szintén „csípték” az előadást, de természetesen nem kaphattunk semmilyen díjat, mivel a Jókai Napokon versenyeztünk a darabbal, és „csak” vendégek voltunk. Regős János zsűritag „jutalomjátéknak” nevezte a fellépésünket a fesztiválról szóló összefoglaló cikkében.
 
Örkény: Kelemen Gábor, Erdélyi Gábor, Demecs Andrea,
Erdélyi Attila, Hajdók Hajnalka, Csák Pista, Tóth Éva
Ennyi fért bele a 2012-es év krónikájába, amely végül az Örkény összeállításnak köszönhetően mégsem telt el bemutató nélkül. Sajnos az idő múltával sorozatunk a színház történetéről lassan, de biztosan a végéhez közeledik.
 
Aki nem hiszi, járjon utána…

(Szöveg és fotók: Erdélyi Attila; a képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak) 

És itt szeretném felhívni a figyelmet a 2014. április 25-én este 20.00 órakor kezdődő Paraszt dekameron előadásra (B.S. Timrava Színház, Losonc), jegyek a helyszínen korlátozott számban kaphatók!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése