2014. május 30., péntek

Ez már történelem! (1.)

 ...avagy kulturális kiruccanás a múltba

Amint azt ígértem, a losonci Kármán József Színház elmúlt 25 évét bemutató sorozatunk után némi meglepetéssel készülök (aztán hogy ki fog jobban meglepődni azt még nem tudom…).
Miközben azon törtem a fejem, mi kerüljön a blogon a színházi rovat helyére, megemlítették, hogy a Magyar Kulturális Központ szekrényeiben fotókat és plakátokat őrizgetnek az egykori Csemadokos színjátszásról. Mivel a téma ezúttal nem az utcán, hanem a szekrényben hevert, neki is álltam beszkennelni a többé-kevésbé rendezett anyagot. Sajnos az archívum nem teljes, vannak darabok, melyekhez csak fotókat találtam, másokhoz van műsorfüzet is, néhányhoz pedig plakát is.
Megkaptam viszont az egykori Csemadok krónikát, melyet ugyan 1976-ban vetett papírra Bodon Géza, azonban az eseményeket 1949-től tárgyalja.

Kicsit már megviselte a történelem

Közben kiderült, hogy az Új Szó című – akkor még heti, mostanára napi – lap teljes archívuma fent van az interneten. Így nekiálltam ott is kutakodni, találtam is már néhány érdekes cikket a losonci Csemadokkal és színjátszással kapcsolatban.
Mivel sem időm, sem energiám nincs arra, hogy ezzel kapcsolatban alapos kutatásokat végezzek és kifaggassam a még élő szereplőket, ezért ez egy nagyobb vonalakban felvázolt, a történelem távlatából olykor rácsodálkozó kis barangolás lesz a – ahogy azt a korabeli sajtóban írták – lučeneci második világháborút követő kulturális életre.

Az előzmények:

Az egész történet pár évvel a háború után kezdődött, amikor 1949. március 5-én Pozsonyban megalakult a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete). Losoncon már január 28-án összeült a körzeti magyar kultúrcsoport megalakulását előkészítő bizottság.

az eredeti jegyzőkönyv másolata

Az erről fennmaradt jegyzőkönyvből idézek: „Jelen voltak: a bratislavai párt-központ részéről Kugler elvtárs, mint előadó, az MNV részéről Marko elvtárs, az OV részéről Solcz titkár és Feig elvtársak, az opatovai textil-üzemi sejt két tagjai Sinka és Barta elvtársak, három vidéki csoport, nevezettek Veliká, Panické Dravce és Jelšovce is képviselve voltak egy-egy taggal, az utca sejtekből Weil és Gyifko elvtársak voltak jelen.
Kugler elvtárs jelentése szerint az áttelepítés megszűnt, a magyar ajkú lakosság állampolgárosítása folyamatban van…”

még írógépen gépelve

Természetesen nem maradhatott el az ötéves terv, a szocializmus, kommunizmus, pártpolitika felemlegetése sem, továbbá: „Munkásszínpadok felállítása minden vidéki csoportnál, politikai és gazdasági előadások rendezése, tudományos, irodalmi és művészettel foglalkozó népszerű előadások tartása… dalárdák és zenekarok szervezése.”


1949 márciusában Losoncon is megalakult a helyi Csemadok szervezet, melynek első elnöke Nagy István, titkára Sinka Gyula, pénztárosa Hollós Lajos, jegyzőkönyvvezető Krajcsi Erzsébet (Riasz Gyuláné), kultúrfelelős Vágó Pál és Böszörményi László lett.

Ezt így mappába rendezve találtam, ezért ilyen

„Az új vezetőség azonnal munkához látott és sikerült is a Csemadok helyi szervezet részére a volt Buzatéren (Május 1 tér) az Apolló mozi mellett lévő volt kocsmában helyiséget biztosítani. A megnyitáskor szűknek bizonyult első klubhelyiségben aztán forgalmas napok következtek. Az itt élő magyar lakosság színe-java áldozatot nem ismerve látott a munkához.” A kis, és a háború után erősen elhanyagolt helyiséget rendbe hozták és mivel a Csemadoknak nem volt pénze, a tagok maguk hordták össze a helyiség berendezését is.
Az esti fő szórakozás a sakk volt. Megalakult az énekkar is, mintegy 80 fővel. Az énekkar első karnagya Kuloványi Lajos lett, nagy mértékben kivették részüket a dalárda életében és a szervező munkában Ferencz Vera, Kropka Irén, Tarics Ferenc, Thomka Pál, Miskey Zoltán, Zagyi István, Tomsó Béla, Jedlicska Jánosné, Molnár Juliska.

A fénykép hátoldalán ez áll: a losonci Csemadok-énekkar (1950?)

„Losonc város kultúrája régebbi eredetű, melynek magját az itt élő magyarság képezte. A Magyar Dalárda már 1940-ban ünnepelte megalakulásának 80-ik évfordulóját.” Az „Egyetértés” elnevezésű munkásdalárda a század elején alakult és 1945-ig működött. „Így a Csemadok keretében megalakult dalárda tagjai is nagyrészt azokból tevődött össze, akik már zsenge koruk óta szívták magukba a dal szeretetét...”

(Erről most a Galáris klubszerdai fellépése jutott hirtelen az eszembe, mármint a zsenge korról és a dal szeretetéről...)
Legközelebb az 1950-es évet vesszük górcső alá, amikor a dalárda mellett a színjátszók is teret kapnak, és szót ejtünk a nagy sikerű Petőfi-estről is.

(Szöveg: T. Éva, fotók: Csemadok archívum; dőlt betűs idézetek: jegyzőkönyv és Csemadok- krónika)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése