2014. május 3., szombat

Hol volt... 29

„Ezüstlakodalom“

Elérkezett tehát az aktuális 2014-es esztendő, amely a színházunk életében az „Ezüstlakodalmat“ jelentette.  Mielőtt azonban rátérnék az ünnepi „akciókra“, meg kell említsem  az  „Antigoné...“ aktuális sikerét. Február végén ismét részt vettünk a darabbal a balassagyarmati Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok immár 34. évfolyamán.

Csák Éva, Erdélyi Attila

A fesztiválon mindjárt első nap (pénteken) este kb. fél tízkor játszottunk. A közönségnek (és a zsűrinek) ismét csak nem okoztunk csalódást ezzel az előadással sem. Ez a Nemzetközi Visegrádi Alap kimondhatatlanul hosszú nevű díjában nyilvánult meg: „A társadalmi problémákra való erőteljes reflektálásáért“ névvel... Nos, mi elégedettek voltunk, sajnos azonban úgy néz ki, hogy ez volt az „Antigoné...“  hattyúdala.

Pünkösdi Mónika, Sándor Zsombor, Müller Zsófia

Lássuk viszont a már említett ünnepi rendezvényeket. A színházunk megalapításának 25. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztünk „Ilyenek voltunk...“ címmel, mégpedig a losonci Nógrádi Könyvtár stílusos környezetében.

Setény Öcsi, Balázs Ildikó, Tóth István

Megdolgoztunk vele: 27 tabló, pár kosztüm és a legrangosabb díjak alkották a kiállítás gerincét, amely február 28-tól március végéig volt megtekinthető.

Hajdók Hajnalka, Demecs Andrea

A dolgot egybekötöttük (három hétfői napon) az előadásainkból bemutatott videó-részletekkel, és egy kis megvendégeléssel is. A rendezvényt színvonalasnak mondhatjuk, csak sajnos nem elég látogató tekintette meg...

Sándor Zsombor, Bolla Dániel

Egyébként ebből az alkalomból egy riport készült velünk, amelyet megtekinthetnek (aki még nem látta) a www.hirek.sk hírportál videoszekciójának március 21-i adásában.

Sándor Zsombor, Setény Öcsi

Természetesen az „Ezüstlakodalom“ nem múlhatott el gálaműsor nélkül... Mivel eddig nem játszottunk egész estét betöltő kabaréműsort, úgy döntöttünk, hogy ezúttal ezt is kipróbáljuk. Meg is történt a dolog: „Egy hét a kávéházban“ címmel egy kilenc jelenetből álló kabaréestet mutattunk be 2014. március 24-én a Timrava Kultúrházban, ezúttal kollégánk Erdélyi Gábor rendezésében.

Erdélyi Attila, Csák Pista

Végre ismét (majdnem) teltház előtt játszottunk, és a tisztelt közönség hosszú, őszinte állótapssal jutalmazta a gálaműsort, valamint – remélhetőleg – eddigi tevékenységünket is.

ama bizonyos torta

A recepciós bulin azután a polgármesterasszony egy stílusos tortával lepte meg a társulatot. Aki esetleg nem látta a bemutatót, az egy rövid betekintést nyerhet a premier estéjébe, egybekötve a csoportunk tagjaival készített riportokkal az RTVS weboldalán a „Magyar magazin“ április 24-i adásában (9:40-től). 

Sándor Zsombor, Erdélyi Gabriella

Ám, hogy a jubileumi évad ne maradjon ún.“versenydarab“ nélkül, fesztiválrészvétel céljából (is) még sebtiben nekikezdtünk egy új produkció betanulásának. Az előadandó mű Ivan Holub: „A Reykjavíki lány“ , a rendezője ismét Cibula Peter, a darabot pedig tisztelt kolléganőnk, Tóth Évi fordította.  A bemutatót június 8-ára tervezzük és remélhetőleg méltó betetőzése lesz az ünnepi évnek...

Erdélyi Attila, Sándor Zsombor, Setény Öcsi

Zárszóként...?:  „Mint oldott kéve...“
„Letészem a lantot...“   Részemről ennyire futotta dióhéjban a színházunk eddigi tevékenységéről, természetesen a teljesség igénye nélkül. Remélem azoknak, akik ismerték a csoportunkat sikerült néhány kellemes „nosztalgiapercet“ szereznem, akik pedig nem ismerték, azok esetleg kedvet kapnak valamelyik előadásunk megtekintéséhez a jövőben!?

Erdélyi Gábor, Tóth Éva

A barátaim tudják rólam, hogy inkább pesszimista beállítottságú vagyok...
Nos, az eddigi 25 év sikeresnek mondható (sic.), de nem egészen vagyok biztos benne, hogy lesz 30 éves jubileum is!?  Lassan nem lesz kinek játszanunk, az emberek talán inkább a „színvonalas“ TV műsorokat lesik, vagy ilyen-olyan kifogással távol maradnak a kulturális rendezvényektől. A tájolás pedig minél tovább, annál nagyobb anyagi gondokba ütközik, főleg a szervezők részéről... 

Bolla Dániel, Csák Pista, Sándor Zsombor

Egyik kollégánk bőszen reménykedik abban, hogy a harmincasra esetleg kiadhatnánk egy könyvet... Azt hiszem ehhez nem lesz sem elég erőnk, sem elég energiánk.

A jubileumi társulat
A jövő azonban nemcsak tőlünk függ...

Maradok tisztelettel: Erdélyi Attila

(Az Egy hét a kávéházban című összeállítás fotóiért köszönet Puntigán Józsefnek, a torta megörökítéséért Galcsik Karcsinak. További fotók a gomorilap.sk oldalán is megtekinthetők. A színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése