2014. május 18., vasárnap

Programajánló május 19-25.

Már virít a bazsarózsa :-) (fotó: Éva)

Elképesztően gyorsan telnek a napok, nem? Május harmadik hetére kiállításokat és koncerteket tudok ajánlani, aztán az azt követő héten ismét Klubszerda, megint találkozhatunk „élőben” is a losonci Magyar Kulturális Központban.

Addig pedig mindenki szíves figyelmébe ajánlom a Kríž Tamás képeiből rendezett kiállítást a Losonci Városháza házasságkötő termének előcsarnokában. A kiállítás címe: a FÉNY EREJE, a képek a helyszínen megvásárolhatók.

Természetesen a Szabó Gyula Emlékház is töretlenül várja látogatóit; az új és régi tárlat tárlatvezetéssel csütörtökönként tekinthető meg 14.00-től 17.00 óráig, egyéb napokon telefonos egyeztetés alapján.

Hogy ne feledkezzünk meg a Nógrádi Múzeum és Galériáról sem, ott június 6-ig látható a Husz János 1415-ben és 600 évvel később című vándorkiállítás.

Május 21-én egészen rendkívüli eseményre kerül sor a Kubinyi téri katolikus templomban, ugyanis a Kassai Állami Filharmónia szimfonikus zenekara ad koncertet 19.00 órai kezdettel. A Kassai Zenei Tavasz elnevezésű fesztivál alkalmából a losonci koncerten Haydn és Beethoven művek hangzanak el. A belépődíj 4 euró.

A szombati Múzeumok Éjszakája keretén belül a füleki Vármúzeumban három kiállítást is megnyitottak, aki a környéken jár, feltétlenül nézzen be oda.
Fülekre különben szombaton lesz érdemes menni, főleg az Ossian-rajongóknak, hiszen május 24-én a zenekar este 19.00 órai kezdettel a várudvaron ad koncertet. Vendég Steve Misik & Co. Belépőjegy elővételben 7 euró, a helyszínen 10 euró.

Csak szólok, hogy a héten jár le a jelentkezési határidő a Novohrad-Nógrád Geopark által szervezett Abroncsosról Somoskőre tartó június elsejei túrára.

Kívánok mindenkinek kellemes hetet, természetesen továbbra is várom a programinfókat, annál is inkább, mivel lassan már majd készítjük a júniusi előzetest - kár lenne belőle kimaradni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése