2014. július 20., vasárnap

Programajánló július 21-27.

Ez lesz szombaton a kerti moziban!
Íme egy kis kóstoló belőle (katt)
Elmondhatom, hogy a tegnapi szombati napon egy percig se unatkoztam, ugyanis megtartottuk az aktuális anzikszos helytörténeti sétánkat, melyre a hőség ellenére is eljöttek páran, és úgy gondolom nem bánták meg. Este 10-kor pedig Füleken megnéztük a Visegrádi Alap támogatásával létrejött zenés-táncos produkciót, melyet a szereplők és alkotók röpke 2 hét alatt állítottak színpadra és tegnap állótapsos sikert arattak!
De lássuk, mit kínál a következő hét!

A nyári uborkaszezonra jellemzően a köztes hétköznapokra nem sok programot találtam, de nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a múzeumok és galériák is várják a látogatóikat, a Nógrádi Galériában és Múzeumban még mindig a LEGO kiállítás van soron, a Szabó Gyula Emlékházban Balázs István MEMORY című tárlata tekinthető meg csütörtökönként az állandó kiállítással egyetemben, a Priestor elnevezésű térben pedig Maroš Belák TEATR_ALL című kiállítása várja a látogatókat szerdán és pénteken délután, ill. szombatonként.

Kedden, július 22-én délután 15.00 órakor tartanak megemlékezést Füleken az egykori zsinagóga helyén felállított „Az elveszett füleki zsidó hitközség emlékművénél“.

Szintén Füleken, csak pár nappal később, július 25-én pénteken nyílik meg Marian Mesiarik Az én szememmel című fotókiállítása 16:00 órakor a Városi Honismereti Múzeumban.

Pénteken Losoncon a folklóré a főszerep, ugyanis ismét megrendezik a hagyományos Nógrádi Folklórfesztivált, idén július 25-én pénteken lesz az ünnepélyes seregszemle a park kerti mozijában, este 19.00 órakor kezdődik, és a belépés 2 euróba kerül. Előtte a néptáncosok menete 6 órakor hagyományosan végigvonul a város főutcáján a parkba.

Szombaton, július 26-án egy rendkívül érdekes sporteseményre kerül sor, futva és korcsolyázva lehet megtenni a Losonc-Rapp 8 km-es távot, a dolog érdekessége, hogy a regisztráció a célban, Rappon zajlik reggel 8 órakor, onnan busszal behozzák a versenyzőket Losoncra, majd a versenyt követően a résztvevők ingyen fürödhetnek a rappi strandon.

Aki inkább borokat kóstolgatna szombaton, az célozza meg Alsósztregován a kastélyt délután 15.00 és 22.00 óra között, a nagykürtösi borászok hozzák el termékeiket.

Szintén szombaton ismét ingyenes filmvetítést tartanak a losonci kerti moziban este 21.30-as kezdettel. Július 26-án tehát a Kdyby tisíc klarinetů 1964-ben készült csehszlovák filmet vetítik, parádés szereposztással: Waldemar Matuška, Hana Hegerová, Eva Pilarová, Karel Gott, stb.

Ez tehát a heti kulturális kínálat Losoncon és a környéken, úgy vélem van miből válogatni.
Kívánok továbbra is kellemes nyarat mindenkinek!
(A színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése