2014. július 14., hétfő

Villámkérdés – a nyertes!

Örömmel konstatálom, hogy a környezetemben 3 ember egészen biztosan tud helyesen írni, a többi meg titkolja!
Nem baj, a három játékosnak is nagyon köszönöm, hogy időt szánt a játékra, nem is szaporítom a szót, lássuk a nyertest.
 
Villámkérdés játékunkhoz a blogra ketten írták le a mondatot helyesen:
(1) Galcsík Karcsi és
(2) Rozy, e-mailben pedig
(3) B. Csaba játszott.
Ismét a random programot hívtam segítségül, amely a következő sorszámot sorsolta ki:


Tehát a nyertes Rozy – gratulálunk!

Az ingyenes taxis utazást tehát július 31-ig valósíthatja meg Losoncon, egyetlen dolga, hogy felhívja a WAU TAXIT a 0919 359 300 vagy a 0907 333 661 telefonszámon, és 4 km-t térítésmentesen utazhat.


Mutatnám tehát még egyszer a helytelen mondatot:
Egyenlőre muszály lesz meg elégedni ezzel a mennyasszonyi ruhával, utánna majd kifogjuk cserélni ennél kissebbre.

És a javított, vagyis helyes változat:
Egyelőre muszáj lesz megelégedni ezzel a menyasszonyi ruhával, utána majd ki fogjuk cserélni ennél kisebbre.

Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az egyenlőre azt jelenti, hogy pl. valamit két egyenlő részre vágunk, az egyelőre pedig időt határoz meg „most még, egy ideig”.

Szombaton sétálunk egy jót a városban, addig is jó munkát, jó pihenést mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése