2014. szeptember 6., szombat

Ez már történelem! (11)

Ahogy azt legutóbb ígértem, ma további képeket mutatok az 1956-ban Losoncon bemutatott Csárdáskirálynő című operettből. Mivel a Csemadok mellett működő színjátszók előadásairól ehhez maradt fenn a legtöbb fotó, meglehetősen átfogó képet kaphatunk az akkori előadás hangulatáról.
De kezdjük a műsorfüzettel, ez volt a címlapja:


Kicsit ugyan megviselt, de a belső lapján jól olvasható a darab szinopszisa:


A következő oldalon a szereposztás található:


Kezdjük a szereposztás elején, Ferdinand főherceg szerepében Dedák Sándor volt látható, íme róla néhány fotó:

A kép jobb oldalán érkezik a főherceg :-)
Itt már megérkezett és éppen szalutál, ha jól látom
Dedák Sándor mint Ferdinánd, a legyezős hölgy Szvetlík Lászlóné - vagyis Cecília
Hogy a szereposztás szerint haladjunk: Leopold Maria Weillersheim herceg szerepében Tóth Dezső volt látható. Ha a fotó hátuljára írt felirat nem hazudik, akkor a következő képen jobb oldalt az ő.

Szluka Béla, Szvetlík Lászlóné, Tóth Dezső

És ha már a fenti képeken is látható, következzen Cecília, az előző hosszú nevű herceg felesége, vagyis Szvetlík Lászlóné. Mellesleg a múltkoriban az unokája felfedezte őt a János vitéz előadás kapcsán a blogon, amit az fb oldalunkon röviden ekkép jelzett: Nagyanyám! (Ezúton üdvözlöm a család többi tagját is!)

Szvetlík Lászlóné, azaz Cecília
Nincs egyedül a színpadon, a többiek a háttérben leskelődnek...

A színpadon Cecília, a függöny mögött meg a többiek
Mulatozás is zajlott, az alábbi képen külön felhívnám a figyelmet a kisatírozott leskelődőkre...


Természetesen Cecíliáról rengeteg kép van, de haladjunk tovább a szereposztás szerint: Edvin a fia - Béres László. Őt a fotók hátuljára írt feliratoknak köszönhetően az alábbi képen tudom megmutatni:

Középen: Csaszlovszky Jánosné, Leszák József, Béres László
Az alábbi képhez ugyan nincs felirat, de a hasonlóság alapján megkockáztatom, hogy itt is Csaszlovszky Jánosné és Béres László láthatóak. És akkor haladjunk is tovább a szereposztásban: Csaszlovszkyné - Szilvia a sanzonett szerepét alakította:

Leszák József, Béres László, Csaszlovszky Jánosné, és Csaszlovszky János
Kaucsiáno Bóni gróf - Csaszlovszky János, olvasható tovább. Ugyanez a név már szerepelt itt a blogon, a losonci színjátszás újabbkori történetében, 1992-ben a Kármán Színkörrel a Charley nénjében lépett fel. És akkor még egy kép a Csaszlovszky házaspárról.

Leszák József és Csaszlovszkyék

És ha már annyiszor leírtam a nevét: Leszák József Kerekes Ferkó szerepében volt látható. Mellesleg ő ugyanaz az ember, aki 1990-ben a Kármánosokkal is fellépett a Szaltó mortáléban, akkoriban Miri bácsinak hívtuk és egy picit idősebb volt már... 

Leszák József, Szluka Béla, Szvetlik Lászlóné
Ne hagyjuk ki Stázi grófnőt se, akit Csák Istvánné - Etus, illetve Benko Lenke alakított. Lenkéről tudok egy kicsit elmosódott fotót mutatni, íme:

Szluka Béla, Benko Lenke, Béres László
Ez sem sokkal jobb minőségű kép, ráadásul a fehérbe öltözött fiatalemberről sem tudom kicsoda...

Ismét Szluka Béla és Benko Lenke
Szluka Béla Miska pincér szerepét alakította, a fenti fotókon, illetve az alábbin is ő látható. Ma ezzel a mosolygós, valószínűleg éneklős fotóval búcsúzom, legközelebbre is maradt még a Csárdáskirálynőből némi nézegetni való, egy hét múlva azzal folytatjuk!

Szluka Béla és Szvetlik Lászlóné

(Szöveg: T. Éva; a színessel jelölt szavak hivatkozásokat jelölnek, a képek kattintással nagyobb méretben nyílnak)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése