2014. szeptember 16., kedd

Videfalva (Vidiná)

Ha már legutóbb a Zólyomi úton jártunk, haladjunk még tovább (gyalogosan vagy helyközi járattal) egy kicsit tovább a Losonc melletti, azzal csaknem egybeépült, Videfalva (Vidiná) felé. Az utca mindkét oldalán javarészt ipari létesítmények, raktárak találhatóak. Az út bal oldalán állt a csempegyár, amelyből már csak a fedett uszodája maradt meg és működik.


Az egykor Losonchoz tartozó Videfalva jelenleg közigazgatásilag önálló, s nekünk elsősorban a Kubinyi családot juttatja az eszünkbe.


Az egykori otthonuk, az 1706-ban épült kastély parkból nyíló bejárati ajtaja mellett olvasható a Magyarhoni Földtani Társulat emléktáblája, amelyet a fennállása (1848. január 3-án itt alakult meg) 145. évében, 1994-ben helyezett el. Felirata: „V TEJTO BUDOVE BOLA ZALOŽENÁ / UHORSKÁ GEOLOGICKÁ SPOLOČNOSŤ / 3. JANUÁR 1848 / ODHALILA SPOLOČNOSŤ V 145. ROKU / SVOJEJ EXISTENCIE // EBBEN AZ ÉPÜLETEBEN ALAKULT MEG A / MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT / 1848 JANUÁR 3-ÁN / ELHELYEZTE A TÁRSULAT / FENNÁLLÁSÁNAK 145. ÉVÉBEN”.


A kastély első tulajdonosa Wattay Pál volt, akiktől Kubinyi András vásárolta meg családjuk részére. Későbbi tulajdonosa az Asbóth család lett, akik 1890-től éltek a községben. A kiváló tudós, politikus, utazó Asbóth János végakaratában a teljes vagyonát missziós célokra ajánlotta fel, 1911. június 28-án hunyt el.


Akaratát felesége, Hedvig, 1927. május 5-én teljesítette, amikor a teljes birtokot, az akkor már működő Isteni Ige Társulatnak (Spoločnosť božieho slova) ajándékozta azzal a feltétellel, hogy abban élete végéig lakhat. Emlékét egy szlovák nyelvű tábla őrzi. Szövege: „KAŠTIEL DAROVALA / V ROKU 1927 GRÓFKA / HEDWIGA ASBÓTHOVÁ / SPOLOČNOSTI BOŽIEHO SLOVA”. A kastély és kertje szépen gondozott és látogatható.


Asbóth János és felesége a kastéllyal szembeni domboldalon építette fel a Jézus szíve templomot. Alapkövét 1900 júniusában tették le a Czebrián család tagjainak jelenlétében, de csak 1907 és 1911 között készült el egy bécsi építész – Jordán – tervei alapján, Cserey Ferenc losonci építész irányítása alatt.
 

Az oltár felett ma egy szlovák nyelvű felirat olvasható, melynek fordítása: „Dokiaľ vládne srdce / moje / dotiaľ pomoc / poskytuje” (Amíg a szívem uralkodik, addig segítséget is nyújt”). Sem a misszionárius lelkészek, sem a templom gondnoka nem akarta elmondani, hogy a felirat eredeti vagy sem. Sejtésemet, hogy nem az, a feliratról készült felvétel igazolta, amelyen jól kivehető több, a fekete alapfesték alatt domborodó egykori betű – ami arra utal, hogy átírták. Eredetileg az magyar nyelvű volt.


A templom külső, hátsó részéből, az Asbóth család homokkőből készült címere alatt nyílik a lejárat a templom alagsorában kialakított terjedelmes kriptába, amelyben az Asbóth házaspár nyugszik. A bejárat mögött egy kis kápolna van kialakítva oltárral, innen nyílik a kripta, melynek oldalfalában 6 sírhelyet alakítottak ki.


Csak kettőbe temetkeztek: Asbóth János és felesége Hedwiga. A sírhelyek felett latin nyelvű szöveg és idézet olvasható. A sírhelyek felett (fehér márványtábla): „Dixtique Dominus at eum: / Sanctificavi domum hanc quam aedificasti, / ut ponerem nomem meum ibi in semptiternum, / et erunt oculi mei et cor ibi cunctis diebus / III. Reg. IX, 3.”


Asbóth Jánosné sírtáblája: „+ / ASBÓTH JÁNOSNÉ / SPILMANN HEDWIGA / született Meyresban 1858 augustus hó 13án / meghalt Videfalván 1940 januárius hó 13án / Csak testem pora pihen itt / ám lelkem Jézus Szivén.”
Asbóth János sírtáblája: „+ / ASBÓTH JÁNOS / született Szatumikban 1845 junius hó 7 én / Meghalt Videfalván 1911 junius hó 28 án / Isten adta, / Isten vette, / „Legyen áldott az Ő Neve!”


A templomban található feliratok:
Az oltár fölött: „POKIAĽ VLÁDNE SRDCE / MOJE / DOTIAĽ POMOC / POSKYTUJE”. Az oltár előtti boltíven: „Introibo ad altere DEL, ad DEUM qui laetificat juventutem meam”
A kripta jól állapotban van, az ott lévő számtalan nem egészen odavaló tárgy arra utal, hogy raktárnak is használják.

(Szöveg: Puntigán József. A képekre kattintva azok nagyobb méretben nyílnak.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése