2014. október 26., vasárnap

Programajánló okt. 27. – nov. 2.

(Fotó: Éva)
Nem oly rég még azon siránkoztam itt, hogy vége a nyárnak, a héten meg már átlépünk novemberbe is, bizony a piacon is a temetői virágok meg a gyalult káposzta a fő termék ilyentájt…

De lássuk, mi vár ránk ezen a héten! Ahogy azt egy hete beharangoztam, a losonci Apolló Moziban hétfőn, október 27-én 19.30 órakor vetítik a Deti (Gyermekek) című cseh-szlovák filmet, többek között a Komáromban játszó Bandor Évával és az azóta elhunyt Gosztonyi János szereplésével. ITT bővebb információk is olvashatók a filmről, ajánlom mindenki szíves figyelmébe! A belépőjegy 3 euró, a filmklub tagjainak 2 euró.

Másnap, október 28-án (kedden) városunkba látogat a magyarországi Vertigo Színház a Keď dozrel čas (Amikor megérett az idő) című előadásukkal. A dolog érdekessége, hogy az előbb említett Gosztonyi János özvegye – Thirring Viola, továbbá Dér Denisa és Dráfy Mátyás szlovák nyelven játszanak, a darabról bővebben például ITT olvashatunk. Jegyek 3 euróért kaphatók, helyszín a B. S. Timrava Színház, kezdés 18.00 órakor.

Szerdán Fülekre lesz érdemes ellátogatni, hiszen az előzetesen előző hétre beharangozott kiállítást október 29-én nyitják majd meg. A Felhők között címet viselő tárlat a „szépemlékű füleki repülőtér”-re emlékezik fotókkal, kordokumentumokkal és tárgyakkal. A kiállítást a Városi Honismereti Múzeum galériájában kell keresni, megnyitó 16.00 órakor.

Október 30-án (csütörtökön) gondolom főleg a fiatalok indulnak majd el a Vásárcsarnokba 19.00 órára az idei Halloween partira, lesz mindenféle zene, lehet táncolni meg ijesztgetni, mindezt összesen 3 eurós belépődíj fejében.

Akinek még másnapra sem lesz elege a Halloweenből, az október 31-én (pénteken) elmehet az Apolló Moziba a Horrorfilmek Maratonjára, ahol este 19.00 órától egymás után három filmet is levetítenek, közben meg a legijesztőbb maszk és töklámpás címért is lehet versenyezni, mindezt 8 eurós belépőjegy ellenében. Aki ennél rövidebb ideig szeretne rettegni, az az egyes filmekre külön is válthat jegyet 3, ill. 4 eurós árakon.

Ha valaki ennél kellemesebb élményre vágyik, az ne hagyja ki a 5 Doors (Öt ajtó) címet viselő látványos táncszínházi produkciót szintén október 31-én (pénteken) 19.00 órai kezdettel Rimaszombatban. Jegyek 18 euróért a Tompa M. Könyvesboltban és a VMK-ban kaphatók.

Közben a temetőben október 31. – november 2. között közös ökomenikus megemlékezéseket tartanak, és az egykori, immár felújított halottasházat is átadják.

Aki még mindig nem tekintette meg a Nógrádi Múzeum és Galériában illetve a Szabó Gyula Emlékházban a Fischer Ernő kiállítást, az csipkedje magát, a galériában a tárlat november 9-ig látogatható!

Ennyi fért a heti kínálatba, továbbra is várom a programtippeket! Remélem, az óráját mindenki átállította...
 
(a színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információk olvashatók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése