2014. november 30., vasárnap

DECEMBERI előzetes programajánló

kép forrása
Kérem szépen, én telis-tele báli élményekkel a tegnapi iskolai bálból, eléggé feldobódva készülök a decemberre, remélem mást is örömmel tölt el, hogy közeledik a karácsony!

Lássuk, mit kínálnak nekünk az év utolsó hónapjában itt Losoncon meg a szűkebb környéken.
Mindjárt december 3-án (szerdán) érdemes lesz ellátogatni Fülekre, hiszen a Városi Könyvtárban 19.00 órai kezdettel közönségtalálkozót tartanak Takáts Tamással, a Karthago magyar rockzenekar egykori frontemberével. A beszélgetést Koncz Dezső, a Sztárok és sztorik kötet szerzője vezeti.

Másnap Losoncon is érdemes lesz ellátogatni a Nógrádi Könyvtárba, hiszen december 4-én 16.00 órától a titkosszolgálat legpiszkosabb dolgairól mesél Peter Tóth, a Komando 52 című kötete kapcsán.

És hogy még mindig a könyveknél maradjunk, december 4-én Rimaszombatban tart könyvbemutatót Farkas Ottó 17.00 órától a Három Rózsa Kávéházban. Az El innen című könyvéről a szerzővel Vörös Attila beszélget.

Aki aznap inkább színházba menne, az ne hagyja ki 18.00 órától a B. S. Timrava Színházban a pozsonyi L+S Stúdió Rybárik kráľovský című előadását, olyan neves színészek szereplésével, mint Emília Vášáryová, Milan Kňažko, Milan Lasica.

Jó hírem van: idén is ellátogat városunkba a Mikulás, vagy ha úgy tetszik a Télapó, mégpedig a szokásos időpontban, december 5-én 17.00 órakor érkezik a Köztársaság térre.

Másnap is egy neves személy látogat városunkba, mégpedig Miro Žbirka, van-e Szlovákiában, ki e nevet nem ismeri? December 6-án este 20.00 órától ad koncertet az Apolló Moziban, a Karácsonyi Best of Video Tour 2014 turnéja keretén belül.

És ha már zene, ne feledkezzünk meg a december 10-i (szerdai) koncertről sem, New Yorkból látogat el hozzánk a The Golden Voices of Gospel, hogy valódi amerikai gospellel örvendeztesse meg szívünket az Apolló Moziban 19.00 órától. Jegyek elővételben 17 euróért a helyszínen 20 euróért kaphatók.

No és másnap ismét egy kis anzikszos program, idei utolsó vetélkedőnk december 11-én csütörtökön valósul meg 17.00 órai kezdettel az Alapiskola Kármán-termében. A Losonc, szeretlek! szórakoztató-műveltségi vetélkedőnk legutóbbi nyertese, a Kármán József Alapiskola és Óvoda csapata most a Winkler Oszkár Építészeti Szakközépiskolát hívta ki vetélkedni, ők a legnagyobb örömünkre a kihívást elfogadták, és harcba szállnak. Mindenkit szeretettel várunk erre az izgalmas összecsapásra!

Szombaton, december 13-án érdemes lesz 20.00 órára elugrani a Fekete Sas vendéglőbe, hiszen ott – többek között – Besztercebánya volt polgármestere zenél majd, mint megtudtam. Egy biztos, Szabó Oszkár fog énekelni, és a régi felállás játszani, én az urakat nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy jó buli lesz!

Vasárnap, december 14-én délután 16.00 órakor a losonci cserkészek és az egyházak tartanak ökomenikus találkozót a Kubinyi téren, mindenkit szeretettel várnak!

Aki nem szeretne fagyoskodni, az induljon el picivel korábban a Magyar Kulturális Központba, és vigyen magával legalább egy kiskorút is, ott ugyanis 15.30-tól ismét megnyitja kapuit a Csiribiri Játszóház. Ez alkalommal gyertyaöntés és mézeskalács díszítés lesz műsoron, a játszóházat ezúttal Hajdók Hajnalka és Demecs Andrea vezetik.

Már megint Amerika: a közismert üdítőital kamionjával utazik az amerikai Santa Claus, december 16-án (kedden) érkezik Losoncra a Köztársaság térre, 16.00 órától már táncot tanítanak, hogy a 16.30-kor érkező Santával együtt táncolhasson aki szeretne…

Másnap, december 17-én Andrea Coddigton írónővel lehet majd beszélgetni 17.00 órai kezdettel a B. S. Timrava Színház emeleti termében. A kalandos életű szerző könyvei a helyszínen is megvásárolhatók lesznek, dedikálja is azokat.

Aki szereti az utolsó pillanatokra hagyni a karácsonyi ajándékok megvásárlását, az látogasson ki december 19-20-án a Karácsonyi Vásárra, hátha szerencsével jár. A Köztársaság téren 8.00 -20.00 óra között várják az érdeklődőket, gondolom a szokásos karácsonyi puncs és egyebek sem maradhatnak majd el.

Karácsony másnapján  rendezik meg a hagyományos karácsonyi futást, már lehet jelentkezni és edzeni, a rajt december 26-án 10.00 órakor lesz.

Ugyanaznap (pénteken) este István-napi mulatozásra várnak mindenkit 19.00 órára a Vásárcsarnokba. Aki már volt ott, tudja mi várható, aki még nem volt, tapasztalja meg!

Hogy az év utolsó napjaiban se „punnyadjunk” otthon, mindenkit szeretettel várunk egy idei utolsó sétára november 28-án a losonci parkba. Puntigán József azt ígéri, hogy sok érdekes dolgot mesél majd nekünk a ligetről, ráadásul váltig állítja, hogy csodás fotókat lehet készíteni a havas esti parkban, ezért a séta 15.00 órakor kezdődik. Találkozunk a park bejárata előtt, a séta végén beülünk melegedni, iszogatni és beszélgetni.

Az év utolsó napján este 22.00 órától kezdődik a szilveszteri buli a város főterén, de ha valaki máshová szervez bulit, és szeretne minket oda meghívni – csak szólnia kell…

Kívánok mindenkinek kellemes adventi készülődést, még kellemesebb feltöltődést a rendezvényeken!
(a színessel jelölt szavak hivatkozásokat rejtenek, rájuk kattintva bővebb információ olvasható)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése