2015. április 9., csütörtök

Losonc, szeretlek! – immáron ötödször

Tavaly júniusban, amikor ennek a vetélkedőnek az első fordulóját – mondhatni próbaverzióját – megtartottuk, még nem sejtettük, milyen lesz a fogadtatás. Azonban az októberi második, a novemberi harmadik, majd a decemberi negyedik forduló is azt igazolta, hogy érdemes erre időt és energiát szánni.

Így kisebb kihagyás után ma megtartottuk a Losonc, szeretlek! című vetélkedőnk ötödik fordulóját is. A folytatás ebben a pillanatban attól függ, akad-e vállalkozó szellemű csapat, illetve olyan személy, aki képes és hajlandó még két egyént maga mellé szervezni és háromtagú csapatként harcba szállni a mai nyertes csapattal. (Igen, ez most itt „felhívás keringőre”!)
Mai vetélkedőnket ismét Hajdók Hajnalka vezette, a kérdéseket ismét Böszörményi István állította össze, a szokásos Fel a fejjel versenyszámot pedig ismét Puntigán Józsefnek köszönhetjük.

A Kármán József Alapiskola és Óvoda pedagógusaiból álló csapat ismét eredeti felállásban szerepelt a megmérettetésben, vagyis Csúsz Péter, Kalmár Gertrúd és Lekeny Zsuzsa vetélkedett.
A Pedagógiai és Szociális Akadémia csapatát pedig Belá Etelka, Bódi Magdolna és Gottreich Péter alkották. Közülük Etelka már játszott a tavalyi próbaverzióban, a többiek "újak" voltak.

Mivel az utolsó fordulókban a rengeteg kérdés nem csak a csapatokat, hanem a nézőket is alaposan kifárasztotta, úgy döntöttünk, hogy ma rövidítünk; így néhány megszokott versenyszám kimaradt illetve a megmaradt feladatoknál is kevesebb kérdést hagytunk meg. Így bő egy órába bele is fértünk, lelki felüdülésnek, művelődve szórakozásnak ennyi elég is volt – azt hiszem.

A Kakukktojás című feladatban a kérdésre megadott válaszlehetőségek közül kellett kiválasztani az egy oda nem illőt. Itt a hat lehetséges pontból ötöt egyből megszerzett a pedagógiai iskola csapata, nagyon reményteljes kezdésnek mutatkozott ez…
A totóban bebizonyosodott, hogy az első megérzésre kell hallgatni, kár a jót rosszra javítani, a lehetséges 7 pontból az alapiskola négyet, a másik csapat pedig csak 2 pontot szerzett (pedig eredetileg négy jó választ jelölt be, csak ebből kettőt rosszra javított).

A számháborúban is meglepő számokat hallhattunk válaszként az olyan kérdésekre, hogy hány napig tartott Petőfi felvidéki utazása? (83), hány edényt adott el a Rakottyai zománcgyár 100 éve? (2 125 410) vagy hány hölgy űzte a legősibb mesterséget özv. Goldner Simonné Kerekudvar-tér 5 szám alatti intézményében? (9)… és hasonlók. Mivel itt az egyik csapat tippelt a másik pedig csak annyit tehetett hozzá, hogy ez szerinte több vagy kevesebb, összesítésben az alapiskola járt jobban: 5 pontot szerzett, a másik csapat pedig csak egyet.

Nagy koncentrációt és összehangolt csapatot kíván a körülírásos feladat, amelyben a cédulákra felírt szavakat kell „kimondatni” a csapat tagjaival a körülírás segítségével. Csúsz Péter mondhatni már félszavakból is megérteti magát kolléganőivel, így ők 19 pontot gyűjtöttek a megadott idő alatt, míg a pedagógiai iskola csapata 12 ponttal gazdagodott.

A reprodukálás egy cseppet sem könnyű feladat: a szokatlan szavakkal tűzdelt szöveget felolvasás után úgy kell elmondani, hogy a végén a harmadik csapattag megismételje azokat a kulcsszavakat, amikről a csapatok közben nem tudják, hogy azok a kulcsszavak. Mivel a nézők a végén látják a kivetített szöveget a megjelölt szavakkal együtt, így nagy hajlandóságuk van „besúgni” azokat a játékosoknak… Ezzel mindkét csapat 3-3 pontot gyűjtött be.

Ma a Fel a fejjel című versenyszám is rövidebb volt, viszont annál sikeresebb, nem tudom ez minek köszönhető, netán elkezdtünk felemelt fejjel járni a városban? Csúsz Péter és csapata egész biztosan, hiszen a lehetséges 6-ból minden épületet felismertek. Továbbra is érvényes: fel a fejjel!

A legvégére maradt a „bevállalós” feladat: eláruljuk, hogy az adott kérdésre hány lehetséges válasz létezik, ebből kell a csapatnak „bevállalni” annyit, amennyit fel is tud sorolni. Itt a pedagógiai iskola teljesített jobban 11 ponttal, az alapiskola csak 8 pontot szerzett.
A közbülső zenei kérdések pontszámait is beleszámítva végül megint a Kármán József Alapiskola csapata került ki győztesen 55 ponttal a megmérettetésből, de a Pedagógiai és Szociális Akadémia csapatának sem kell egy percig sem szégyenkeznie, remek 41 ponttal szorultak a második helyre.

Mindkét csapatnak gratulálunk, köszönet a nézőknek is, akik eljöttek és buzdították a játékosokat.
És ki ne felejtsem Galcsík Karcsit, aki fő gombnyomogató minőségében volt ismét jelen – köszönjük!

Várjuk tehát a nagyon bátor emberek jelentkezését, a legjobb egyből 3-tagú csapatot szervezni és úgy jelentkezni, mondjuk április végéig, hiszen májusban jó lenne ismét vetélkedni egyet, neeem?

Mivel Puntigán József szokásához híven fotózott a vetélkedőn, egyszer majd lesznek képek is, azokat majd akkor belinkelem. Addig tessék olvasgatni és csapatot szervezni!
frissítés április 10.: íme a képek, IDE KATTINTVA érhető el az album
 
(és aki szeret nosztalgiázni, vagy érdekli a vetélkedő, az kattintson a színessel jelölt szavakra, ott találja az előző fordulók összefoglalóját)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése