2015. augusztus 14., péntek

LÁNCREAKCIÓ - augusztusi forduló

Vasárnap azt ígértem, hogy a héten játszunk, nos jobb későn mint soha, bár őszintén bevallom, ebben a kánikulában még a gondolkodás is nehezebben megy, mint máskor. Jövő hétre már egy kis enyhülést ígérnek, így reményeim szerint érkeznek majd a helyes megfejtések is!
Időt hagyok bőven: a helyes megfejtések beküldési határideje ezúttal augusztus 28. (péntek) éjfél lesz.
A feladat változatlan: a 4 kérdés helyes válaszának betűjelét kell megírni e-mailben (losoncianziksz@gmail.com), vagy a blog facebook oldalán üzenetben.

Lássuk mindjárt a kérdéseket:

1. Augusztusban nem maradhat el városunkban a Nógrádi Vásár, ami köré az utóbbi években nagyszabású rendezvénysorozatot álmodtak a szervezők. Immáron 320-ik éve rendeznek vásárt Losoncon, hiszen a város a vásártartás jogát:
a. 1622-ben II. Ferdinánd királytól
b. 1656-ban Wesselényi nádortól
c. 1695-ben I. Lipót (Leopold) királytól
kapta meg.

2. A Nógrádi Múzeum és Galéria ebben az évben már XXVII. alkalommal rendezi meg a Nemzetközi Kerámia Szimpóziumot. Losonc mellett melyik település neve szerepel a rendezvény mai hivatalos címében?
a. Kálnó (Kalinovo)
b. Losonctamási (Tomášovce)
c. Videfalva (Vidiná)

3. És ha már a településeknél tartunk… Mi a szlovák megnevezése a romantikus nevű Rózsaszállás településnek?
a. Ružín
b. Ružiná
b. Ružinov

4. Jöjjön még egy kis szokásos nyelvhelyesség is: Melyik mondat a helyes?
a. Egyelőre ennyi, erőt vett rajtam a fáradság.
b. Egyelőre ennyi, erőt vett rajtam a fáradtság.
c. Egyenlőre ennyi, erőt vett rajtam a fáradtság.

Szokásainkhoz híven ebben a körben is egy nyertest sorsolunk majd ki, aki az alábbi blogpartnerek felajánlott nyereményei közül kiválaszthatja az egy neki tetszőt:

A játék kezdete óta várja Barta Majoros Kinga, hogy a nyertest megmasszírozhassa, hátha végre augusztusban éppen a Masszázsszalonja által felajánlott nyereményt, egy váll- és hátmasszázsra jogosító ajándékutalványt választja ki a boldog szerencsés. A szalon a Kármán József Alapiskola oldalsó bejáratától közelíthető meg a legkönnyebben, ITT található a honlapja, ITT pedig a közösségi oldala, lehet nézelődni.

Egy kellemes masszázs jöhet?

Ebben a nyári hőségben örülünk, ha nem kell sokat gyalogolni, de a helyváltoztatás egyik kényelmes módját is választhatjuk a losonci WAU TAXI által. Aki sokat taxizik az nem bánja, ha mindezt olcsóbban teheti: erre szolgál a játékunkban megnyerhető ezüst kedvezménykártya, amely használóját 12 %-os kedvezményre jogosítja fel. Akinek még nincs a mobiljában a telefonszám, most mentheti el: 0919 359 300. A társaság honlapja ITT böngészhető, közösségi oldalához ITT lehet csatlakozni.

Utazzunk kedvezményesen taxival!

Augusztusban a harmadik nyereményt a legújabb blogpartnerünk, a Zornička drogéria biztosítja, egy 10 euró összegű ajándékutalvány formájában. A Vasút utcai boltról ITT írtam bővebben, a szokásos árukínálaton kívül remek ajándéktárgyak is fellelhetők itt, ráadásul egyes termékek megvásárlásával a losonci kutyamenhelyet is támogatjuk. Ha időben szeretnénk értesülni az aktuális akciókról csatlakozzunk a bolt közösségi oldalához ITT.

A puritán külső mögött egy rakás meglepetés rejtőzik...

Hagyományainkhoz hűen még egy kis névsorolvasás a végére (ezek az ajándékok már gazdára leltek):
Májusi fordulónk nyertese a PROVENCE ILLATA bolt ajándékát választotta, ahol ajándéktárgyakon és festményeken kívül a kreatív kellékek széles választéka kapható, ill. rendelhető meg.

Májusban a Provence Illatában válogattak

Júniusban a blogunkon is bemutatott FOLK LC népzenei együttes az ALTERNATIVE Virágboltban levásárolható 10 eurós ajándékutalványt választotta ki nyereménynek, ezúttal nem vágott virágot, hanem cserepes növényeket vittek haza.

A FOLK LC és ajándéka

Júliusi fordulónk nyertese bizonyára szeret olvasni, így az új helyre költözött PHOENIX Könyvesbolt és Antikvárium ajándékát kérte és kapta meg. Mellesleg nagyon sokat segítenénk a boltnak, ha alaposan átnéznénk mondjuk az 1 eurós antikváriumi könyvek kínálatát a kapu alatt, vagy akár a többi könyv közül is merészen vásárolnánk, jelenleg több a könyv, mint a szabad polc a boltban!

Az 1 eurós antikváriumi könyvek egy része

Természetesen továbbra is érvényes, hogy a legtöbb fordulóba bekapcsolódó és helyes megfejtést beküldő játékosok között a legvégén majd különdíjat is kisorsolunk, érdemes tehát játszani!

2 megjegyzés: