2015. szeptember 27., vasárnap

OKTÓBERI előzetes programajánló

Bővebb infó erről ITT olvasható
Ugyan még van pár nap szeptemberből, de nem árt, ha időben beírjuk a naptárunkba az októberi rendezvényeket is, így kisebb eséllyel maradunk le róluk…

Október első napján érdemes lesz elugorni Rimaszombatba, hiszen az Ifjú Szívek táncegyüttes a Felföldi levelek című műsorát adja elő csütörtökön 19.00 órától a VMK-ban. Jegyek 5 euróért kaphatók.

Október 2-án (pénteken) 18.00 órától a Rimaszombati Kávéházban a Kulináris ízek világába kalauzolja vendégeit Hangácsi István. A rendezvény helyszíne ismét a rimaszombati Három Rózsa Kávéház. A belépés ingyenes.

És ha már ennyit járunk Rimaszombatba, nem árt tudni, hogy a Losoncon bezárt fedett uszoda helyett a losonciak október 1-től a rimaszombati és nagykürtösi fedett uszodában egy órát ingyen úszhatnak, előtte nem árt telefonon érdeklődni a pontos nyitvatartási időpontokról, most van az iskolások úszótanfolyamainak időszaka is.

Losoncon október 2-án Szeres László festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Városháza házasságkötő termének előcsarnokában. A művész 70-ik születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitója pénteken 16.00 órakor kezdődik, a képek október 30-ig tekinthetők meg.

Október első hétvégéjén (főleg vasárnap) érdemes lesz kimenni a losonci piacra, hiszen ott immáron a 3. Gazdálkodói vásárt rendezik majd meg, nem maradhat el a nógrádi terményeket bemutató kiállítás és a Nógrád almája címért folyó verseny, sőt a szokásos eszem-iszom és talpalávaló sem hiányozhat.

Szombaton különben városunkba látogatnak Alexandrovék. 18.00 órától a városi Aréna sportcsarnokban lép fel ez az orosz együttes, a rendezvény részét alkotja az orosz nyelvű Puskin Emlékverseny is. Jegyek szept. 28-30. között vehetők át a Városi Információs Központban.

Október 5-én ismét egy kedélyes beszélgetésre kerül sor a Nógrádi Könyvtárban. 17.00 órától Müller Péter különböző könyveiről esik szó, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Remek péntek esti programot ígér október 9., hiszen a Szabó Gyula Emlékház ismét BORKÓSTOLÓ helyszíne lesz, ismét a Tarján Borház biztosítja a kóstolásra szánt borokat – ezúttal különböző olaszrizlingeket. A tavaszi borkóstoló résztvevői felvetették egy esetleges Borklub megalakításának gondolatát is, így aki szeretne ehhez csatlakozni, az ne maradjon otthon! Belépőjegyek 10 euróért kaphatók, érdemes előre lefoglalni a helyet!

Október 10-én (szombaton) ismét irány Rimaszombat, ahol a Csavar Színház Ibusár című előadása tekinthető meg 19.00 órától. A darab főszereplője a ragyolci Molnár Xénia, rendezője a közelmúltban rangos színházi elismerést (Deszka-díjat) kapott Gál Tamás. Jegyek elővételben 5 euróért, a helyszínen 8 euróért válthatók.

Október 11-én (vasárnap) ismét Csiribiri játszóházat ígérnek a szervezők. Erről bővebbet még nem tudok, egy biztos: kár lenne lemaradni a gyermekeknek szóló kézműves- és egyéb jellegű foglalkozásokról.

Október 14-én (szerdán) a népszerű Richard Müller látogat el csapatával Losoncra, az est vendége Andrej Šeban lesz és együtt Jaro Filipre emlékeznek. Akinek ezek a nevek és életművük megdobogtatja a szívét, az bizonyára időben biztosítja belépőjegyét 25 euró ellenében. Kezdés 19.00 órától a losonci Apolló Moziban.

Másnap, október 15-én (csütörtökön) a múltba kalauzol bennünket Böszörményi István vetítéssel tarkított előadása a 200 éve született Losonczi Szígyártó Sámuelről. Az előadás helyszíne szokás szerint a Magyar Kulturális Központ, kezdés 17.00 órától.

Október 17-én (szombaton) a Kassai Thália Színház látogat el Losoncra. Mikó István rendezésében a Nebántsvirág című operettet láthatjuk 18.00 órai kezdettel a B.S. Timrava Színházban, többek között a nemrég Igric-díjat kapott és a televízióból is ismert Nádasdi Péterrel együtt. Jegyek elővételben 8 euróért, a helyszínen 10 euróért kaphatók.

Október 19-én (hétfőn) ismét a Nógrádi Könyvtárba invitálunk mindenkit. Bella Lívia meséli el Közép-Amerikában szerzett élményeit, hiszen a közelmúltban két hónapot töltött arrafelé, MEXIKÓTÓL PANAMÁIG számos országot bejárt és megtapasztalt. Az utazásain készített fényképeknek köszönhetően mi is virtuális utazást tehetünk ezen a távoli vidéken 17.00 órai kezdettel a losonci könyvtár szlovák szakirodalom részlegén üldögélve.

Aki nem rest és szereti Szécsi Pál dalait, az ugorjon el október 21-én Almágyba, ahol az ESZPÉ együttesnek köszönhetően az énekes emlékkoncertjének részesei lehetünk Korpás Éva és Zsapka Attila előadásában. Belépőjegy 3 euró.

Október 23-án (pénteken) a Vakok és Látássérültek Losonci Alapszervezete javára rendeznek jótékonysági koncertet a B. S. Timrava Színházban. A 18.00 órakor kezdődő koncert fellépői Martin Malachovský operaénekes, akit zongorán Branko Ladič kísér. Jegyek elővételben 10 euróért, a koncert napján 12 euróért kaphatók.

Október 24-én (szombaton) ismét városnéző sétára hívunk mindenkit, ezúttal a losonci templomok vannak soron, személy szerint nagyon kíváncsi vagyok az evangélikus templom belsejére, oda még sosem sikerült benéznem. Találkozunk 14.30 órakor a Kubinyi téren.
A séta végeztével a PHOENIX Könyvudvarban és Galériában várnak minket, ahol többek között a losonci Nagy Hajnal Csilla közreműködésével várható zenei és irodalmi műsor.

Ezek után aki siet, az még mindig elérhet Fülekre, ahol 19.00 órától a Komáromi Jókai Színház előadása, a Különös házasság látható, többek között a filmekből is ismert Mokos Attila, Bárdos Judit szereplésével.
Bővebb információról még a füleki műsorokról nem tudok szolgálni, a heti programajánlókban érdemes lesz figyelni a részleteket.

És hónap végén egy könnyed kis szórakozás sem árt, igaz nem mindenki híve a Halloween partyknak, aki mégis, az menjen el 20.00 órára a losonci Csiga (Slimák) nevű szórakozóhelyre, ott többek között a Mr. Psycho & The Dark Angels együttes biztosítja a megfelelő hangulatot.

Ennyi a jelenleg tudható rendezvények listája, a Phoenix Könyvudvar és Galéria további remek rendezvényekkel is készül októberben, ezek között lesz szlovák és magyar nyelvű is, Peter Balko és Sári László nevét hallottam ott emlegetni – érdemes lesz figyelni a blogot, a könyvesbolt facebook oldalát – további érdekes események várnak még ránk!

Ja, aki pedig október 2-án Budapesten jár, az ne hagyja ki Gyetvai Zoli barátunk Fénnyel ezüstre rajzolva című fotókiállításának megnyitóját 18.00 órától a Cziffra György Kulturális Központban (Budapest, Nagytétényi út 274-276.)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése