2015. október 22., csütörtök

LÁNCREAKCIÓ - októberi forduló

Hölgyeim és uraim tisztelettel közlöm, hogy a május óta tartó LÁNCREAKCIÓ című játékunk utolsó fordulójához érkeztünk, annál is inkább, mivel hirtelen elfogytak a blogpartnerek (egyikük visszalépett).
Így ez a forduló némileg módosul az előzőekhez képest, a maradék két nyereményhez ezúttal nem érkezik újabb, így most mindkét nyereménynek gazdát keresünk!

Magyarán: ezúttal két nyertest sorsolunk!
1. Egyikük a Barta Majoros Kinga Masszázsszalonja által felajánlott nyereményt, egy váll- és hátmasszázsra jogosító ajándékutalványt nyeri meg. A szalon a Kármán József Alapiskola oldalsó bejáratától közelíthető meg a legkönnyebben, ITT található a honlapja, ITT pedig a közösségi oldala, lehet nézelődni. 

Egy kellemes, üdítő masszázs ebben az esős októberben?

2. Másikuk blogpartnerünk, a Sol Campana SEW esküvő- és rendezvényszervező cég felajánlását, egy partykellékekből álló csomagot nyeri, amely főleg lufikat, gyertyákat, szülinapi tortagyertyákat, tortaalátétet, konfettit, szalvétákat és további hasznos apróságokat tartalmaz. A cég közösségi oldalához ITT lehet csatlakozni, honlapja ITT böngészhető.


Ennek tükrében a játék négy kérdésének helyes megválaszolásán túl azt is kérem feltüntetni, hogy az illető játékos melyik nyereményt szeretné megnyerni - ettől függően kerül majd be a sorsolásba.

Lássuk tehát az októberi forduló kérdéseit:

1. Hétvégén városnéző séta, amely a losonci templomokat veszi sorra. Melyik neves személyiség esküdött örök hűséget párjának a losonci katolikus templomban 1894 nyarán?
a. Madách Imre író Fráter Erzsébetnek
b. Hubay Jenő zeneszerző Czebrián Rózának
c. Ráday Gedeon főispán Teleki Borbálának

2. Napjainkban végre megújul a losonci zsinagóga, amely a jövőben kulturális rendezvények színhelye (is) lesz. Milyen magas a kupolája?
a. 35,4 m
b. 38,6 m
c. 40,0 m

3. Ha ősz, akkor Színházi Fesztivál, Losoncra a Kassai Thália Színház, Fülekre a Komáromi Jókai Színház látogat(ott) el a Nebántsvirág ill. a Különös házasság című produkciókkal.
Komáromban 1952 őszén alakult meg a jelenlegi színház elődje, hogy is nevezték?

a. Állami Faluszínház
b. Thália Színpad
c. MATESZ – Magyar Területi Színház

4. Természetesen nem maradhat el nyelvhelyességi kérdésünk sem: melyik mondat van helyesen leírva?
a. Ezen a katasztrófa sújtotta vidéken folyton ugyanazt játsszák, maradjunk itt, hadd lássam végre!
b. Ezen a katasztrófa súlytotta vidéken folyton ugyanazt játsszák, maradjunk itt, had lássam végre!
c. Ezen a katasztrófa sújtotta vidéken folyton ugyanazt játszák, maradjunk itt, hagy lássam végre!

Ezúttal a helyes válaszokat a kívánt nyeremény megjelölésével együtt október 29. (csütörtök) éjfélig kérem szépen beküldeni a már ismert módokon: e-mailben a losoncianziksz@gmail.com e-mail címre, itt megjegyzésben vagy a blog közösségi oldalán üzenetben. Sorsolás október 30-án a Phoenix Galériában, ahol fiatal alkotók mutatkoznak be 18.00 órai kezdettel.

Természetesen nem feledkeztem meg a legszorgalmasabb játékosokról sem! A sorsolásig elkészítem és közzéteszem a listát mindazoknak a nevével, akik nem voltak restek és a legtöbbször csatlakoztak helyes megfejtéseikkel a LÁNCREAKCIÓ című játékhoz. És természetesen időben megmutatom a különdíjakat is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése