2016. március 13., vasárnap

Programajánló március 14-20.


Március idusa nem múlhat el ünnepi megemlékezés és koszorúzás nélkül, Losoncon március 13-án, azaz ma délután 16.00 órától koszorúzás a Kármán emlékműnél, majd 16.30 órakor Ünnepi műsor a Vigadóban. A műsorban fellépnek: a füleki Pro Kultúra Férfikar, a Kármán József Alapiskola és Óvoda tanulói, a losonci Folk LC és a losonci Kármán Színház tagjai.


Március 14-én (hétfőn) az Apolló Moziban levetítik Nemes László Oscar-díjas alkotását, a Saul fia című művét. Kezdés 17.00 órakor, belépődíj 4 euró.

Március 15-én tartják Füleken az ünnepi műsort a katolikus templomban 15.00 órai kezdettel. Közreműködnek a Melódia Női Kar tagjai, a Pro Kultúra Férfikar tagjai, a füleki gimnázium diákjai, versmondók és énekesek.

Losoncon ugyanaznap két kiállítást is megnyitnak, az egyik Balázs Adél képeit mutatja be a Városháza Házasságkötő termének előcsarnokában. A megnyitó 14.00 órakor kezdődik.

A másik kiállítás március 15-én (kedden) Kubinyi Ferenc életét és munkásságát mutatja be a Kármán József Alapiskola Kármán-termében 17.00 órai kezdettel. A kiállítást összeállította és megnyitja Böszörményi István.

Március 16-án (szerdán) érdemes lesz ellátogatni a Franz Táncterem és Sörfőzdébe, ott ugyanis a Whisky nevű ismert énekes a világban tett utazásairól mesél, mondanivalóját fényképekkel alátámasztva. Kezdés 19.00 órakor, belépődíj 3 euró.

Március 17-én, akik kedvelik Karol Kállay fotográfus alkotásait, 17.00 órára menjenek el a Matica Slovenská losonci székházába, ugyanis ott nyílik majd kiállítás a művész fényképeiből, amely egészen április 8-ig tart nyitva.

Losoncon március 18-án (pénteken) és 19-én (szombaton) Húsvéti vásárt tartanak, ha információim nem csalnak, akkor a Köztársaság téren. A szervezők gazdag kulturális programot is ígérnek a szokásos vásári portékák mellé.

Március 19-én (szombaton) reggel 9 óra körül autóbusz indul a Somoskői várhoz, ahonnan a túra résztvevőit kb. 14.00 órára vissza is szállítják Losoncra. A nők és a Józsefek ingyen, a többiek szimbolikus 1 euróért kirándulhatnak csoportosan a város szervezésében.


Aki ugyanaznap nem szeretne buszozni és várdombot mászni, az csatlakozzon a Phoenix Lutetia Polgári Társulás és a losonci anziksz szervezésében megvalósuló városnéző sétánkhoz, amely ezúttal a Kubinyi teret és épületeit veszi górcső alá, külön bónuszként pedig a Levéltárba is betérünk! Találkozó 14.00 órakor a Kármán emlékműnél, vagyis a református templom előtt. A sétát vezeti Puntigán József, a levéltárban annak vezetője, K. Becániová fog kalauzolni.

És még mindig nincs vége a szombati rendezvényeknek, a sok mászkálás után bizonyára jól fog esni egy kis kulturális feltöltődés, ezúttal 20.00 órától kezdődik a Franz Sörfőzdében Pavol Seris egyszemélyes mozgásszínházi komédiája. Belépődíj: 4 euró.

Továbbra is várom az értesítéseket a környék kulturális rendezvényeiről, továbbra is érvényes, hogy érdemes figyelemmel követni minden vasárnap a losonci anziksz programajánlóit, hiszen pl. a március havi előzetesből a fenti műsorok java része hiányzott még.

Kívánok mindenkinek kellemes hetet, élvezzük a virágzó ibolyák illatát, a cirógató napsütést, a tavasz oly rövid szokott lenni mostanság!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése