2016. március 20., vasárnap

Programajánló március 21-31.

A hajnali hőmérsékletek ugyan még nem erről tanúskodnak, de végérvényesen itt a tavasz, hamarosan a húsvét is, lássuk, mit kínál Losonc és környéke március második felében!


A Kármán Napok keretén belül március 22-én (kedden) látogat el városunkba Dunajszky Géza, hogy 18.00 órától sötét Titkok nyomába eredjen, és filmvetítéssel egybekötött előadást, könyvbemutatót tartson a „Felvidéki magyar holokausztról”. A rendezvényre az alapiskola Kármán-termében kerül sor, a belépés díjtalan!

Ugyanaznap a Franz Sörfőzdében filmvetítést tartanak, aki még nem látta Paolo Sorrentino: Ifjúság (Mladosť) című alkotását, az szintén 18.00 órától ezt a hiányosságát bepótolhatja. A parádés szereposztású film cseh feliratokkal tekinthető meg. Belépődíj: 3 euró.

Másnap ismét a Sörfőzdében mozizhatunk, ugyanis március 23-án (szerdán) 17.30 órától A tenger dala (Pieseň mora) című animációs filmet vetítik, amely akár családi programnak is tökéletes. Belépődíj: 3 euró.

És még egy márciusi program a Franz Sörfőzdéből, ahol március 24-én (csütörtökön) 20.30 órától a The Swines elnevezésű jazz-rock-blues zenét játszó trió koncertje kezdődik. Belépődíj szintén 3 euró.

Aki még nem látta a trópusi rovarokat a Nógrádi Múzeum és Galériában, az még húsvét előtt, vagy közvetlenül utána ezt bepótolhatja, a kiállítás március 31-ig tekinthető meg, de március 25-28 között a múzeum zárva tart!


Idén is lesz Palóc Húsvét a Füleki Várban! Március 28-án (hétfőn) 10.00-17.00 óra között gazdag program várja a látogatókat: a kézműves foglalkozások, ügyességi versenyek, íjászat, palóc ételek kóstolása mellett a Jánošík és Palóc néptáncegyüttesek műsora, majd a Fonó Zenekar szórakoztatják a vendégeket. Belépődíj gyermekeknek és nyugdíjasoknak 1,50 €, felnőtteknek 3 €, kedvezőtlen idő esetén a helyszín a VMK.

Húsvét után ismét irány a Franz Sörfőzde, ahová ezúttal a Szlovákia határait 70 nap alatt körülgyalogló Jozef Sklenárt várják egy előadás erejéig. A március 30-án (szerdán) 19.00 órától kezdődő eseményre belépőjegy a helyszínen 1 euróért váltható.


Ne feledjük, másnap április 1-én irány a Vigadó, ahol Derzsi György bújik egy zenés est erejéig a Losonchoz is kötődő LEHÁR Ferenc bőrébe. A 18.00 órától kezdődő előadásra jegyek elővételben 3 euróért, a helyszínen 4 euróért kaphatók.

Kívánok mindenkinek kellemes tavaszi zsongást! Egy hét múlva hozom az áprilisi előzetest!

(érdemes a színessel jelölt szavakra kattintani, ott újabb információk rejtőznek!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése