2016. március 12., szombat

Sajtószemle: Losoncz és Vidéke 1888/8

Nem mintha nem lenne elég más dolgom is, de őszintén bevallom, hogy módfelett élvezem a Losoncz és Vidéke című társadalmi hetilap 1888-as évfolyamának olvasgatását, ez a most következő február 19-i szám pedig külön csemegékkel is szolgált. (Sőt, már annyira elmerültem a 19-ik században, hogy a képekre biggyesztett anziksz feliratot is régiesítettem - a tudtomon kívül...).
Mai sajtószemlénket kezdjük a címlappal. Madách Imre 1864 októberében hunyt el, a cikk szerint "A Madách-emlék kérdését ezelőtt mintegy 10 évvel vetette föl a "Nógrádi Lapok". Ugyanazon időtájban Pajor István állott az eszme élére s megalakította a Madách-emlék-bizottságot, mely bizottság elnöke Szontagh Pál lett." (a tragédiát 1883-ban mutatták be először)
A felmerült szoborállítás nehézségeiről értekezik a cikk. És vázolja az aktuális helyzetet: "Madách szelleme utat tört már a külföldi nemzetekhez, európai hírű, magyar festő művei hírneves illusztrácziókban magyarázzák a külföldnek a magyar költő szellemét, melynek hatását szívesen elfogadják a külföldi mivelt nemzetek. És csodálatos, Madách szülőmegyéjében még sok tér van ma is, melyet nem hatott át az ő szelleme. Ennek kell immár Nógrádmegyében érvényt szerezni."

(kattintással olvasható méretben nyílik!)

Szintén a fentiekhez kapcsolódik egy felhívás, amely a fenti emlékbizottság gyűlésére invitálja "a tisztelt tagokat és mind azokat, akik ezen hazafias ügy iránt érdeklődnek s ezek közt első sorban a dicsőült hazafi és remekíró fiát: Madách Aladár urat is, ki az emlékügyet az Ember Tragédiája színre alkalmazása folytán, közvetve már is 300 frttal gyarapítá..."


Folytassuk a már sokat emlegetett polgármesteri jelentés egy részletével. A legutóbb emlegetett tűzvészek megfékezésére, "a gyujtogatók kinyomozására és a további gyujtogatás megakadályozására" megalakult "a városházán állandóan ülésező vészbizottság". Sőt: "A gyujtogatás megakadályozására - tekintettel a vidéken felmerült tűzesetekre is - a minisztérium a rögtönítélő-bíróságot 3 hónapra engedélyezte." És jóváhagyták, hogy a tűzőrség a templomtoronyból figyelje a környéket...


Olvashatunk egy érdekes tudósítást is a helybeli tisztikar álarczos és jelmezbáljáról, egészen különleges nyelvezettel bír a cikk:

ez pedig a folytatása:


Mindjárt utána arról is tudomást szerezhetünk, hogy a városba ismét színészek érkeztek: "Bokodyné-Máthé Róza igazgatása és Bokody Antal művezetése alatt álló színtársulat, amely az opera mellőzésével kiválóan a dráma, vígjáték, népszínmű és bohózat művelését tűzte ki czélul és három bemutató előadás után, melyekről alább lesz szó, 12 előadásra hirdet bérletet."


Hogy nem csak kultúrával, hanem étkekkel is élt az ember, bizonyítja az alábbi cikk: "Klamárik Danó, a Vigadó gavallér vendéglőse az ez idei hamvazó szerdán is megterítette azt az asztalt, melynek híre nem fér meg vármegyénkben." Érdemes elolvasni az egész cikket, az ember egészen megéhezik közben... :-)


Biztos vagyok benne, hogy akkoriban a kereskedők tudtak valamit! Az alábbi cikk olvasása közben hangosan felnevettem, ugyanis ilyen csalafinta észjárással ritkán találkozni, ha ing vásárlására terelődik a szó: "A legnagyobb kellemetlenség az eddigi férfi-ingeknél a mellgombok által támadt (...) a mellgomblyukak csakhamar kitágulnak, az ing eleje kigombolódik és szétnyílik. Hány esetben képezte ez a légcső, tüdők vészthozó meghütéseit, midőn  a test felhevült állapotában, pl. bálban stb. a szétnyilt ing mellett hüvös légáramlat érte a puszta izzadt mellet."
Tessék az egész cikket elolvasni, megéri! :-)


Akkoriban nem voltak internetes társkeresők, így volt aki hirdetés útján kereste a házasodni vágyó hölgyeket:


És végezetül jöjjön az elmaradhatatlan reklám, ezúttal a vérszegénységben szenvedő felnőtteknek és gyermekeknek:


Az eddigi Sajtószemlés cikkeket a HELYTÖRTÉNET címszó alatt kell keresni a felső vízszintes menüben, vagy segít, ha a jobb oldali kereső mezőbe beírjuk pl. a sajtószemle kifejezést...

(Kép és szöveg: Éva)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése