2016. április 24., vasárnap

Programajánló április 25-30.

Saját fotó saját körtefáról ;-)
Most amikor minden virág nyílik… - éneklik a közismert dalban, és énekelhetjük mi is az erdőt járva, a parkban sétálva vagy a kertet szépítgetve. Mert remélem másnak is virágos jókedve van így tavasszal! (még pálinka nélkül is…)

Aki nem tud mit kezdeni a szabad vasárnap délutánjával az ma 14.00 órára elmehet a Nógrádi Múzeum és Galériába, ahol ezúttal a szappankészítés rejtelmeivel ismertetik meg az érdeklődőket, sőt szappanokat vásárolni is lehet. Aki szeretné megtudni, miképp lehet hamuból szappant készíteni, azt 1,50 euró ellenében felvilágosítják ez ügyben.

A Nógrádi Múzeum és Galéria új kiállítására is érdemes egy-két pillanatot áldozni, ezúttal a nógrádi gyűjtők szorgalmas munkájának eredményeként felhalmozott régi fényképezőgépek, képeslapok, tűzoltósisakok és egyebek várják a látogatókat egészen június 12-ig.
Egyébként a Galéria Gyurkovits Ferenc képeket és információkat keres őszre tervezett kiállításához, ehhez bővebb infó ITT olvasható.

Ma Fülekre is érdemes ellátogatni, hiszen ott 17.30 órától Földi Gergely képzőművész kiállításának megnyitója, 18.00 órától pedig a Zsákszínház legújabb produkciójának bemutatója várható, mindezekről bővebben ITT olvashatunk.

Hétfőtől péntekig mindenki szíves figyelmébe ajánlom a Városháza házasságkötő termének előcsarnokában még április végéig látható kiállítást Balázs Adéla naiv festő munkáiból. A tárlat munkaidőben tekinthető meg.

Ha már kiállítás, akkor ne feledkezzünk meg a Szabó Gyula Emlékházról sem, ahol Štefunkóné-Szabó Erzsébet képei mellett egy kisebb kiállítás is nyílt H. Timcsák Sarolt Patchwork – foltvarró technikával készült munkáiból. Egyébként jó lesz igyekezni, ugyanis az Emlékház május 1. és 6. között telefonos egyeztetést követően sem lesz látogatható.
Továbbra is szívesen veszik, ha a május 20-án nyíló kiállításhoz a Szabó Gyula által 1942-44 között egy játékgyárnak tervezett esetlegesen még meglévő fa játékokat ez alkalommal a boldog tulajdonosok kölcsönadják…

Egész hétre alig találtam rendezvényt, szombaton viszont nem fogunk unatkozni: április 30-án (szombaton) Füleken 14.30 órától állítanak májusfát a Szabadság téren, Losoncon 17.00 órától a B.S. Timrava Színház előtt, ahol a műsort a népzenei csoportok mellett a Temperament cimbal orchestra szolgáltatja.

Kisfaluban (Malá Ves) már reggel 9-től zajlanak a szombati események, hiszen akkor kezdődik a gulyásfőző verseny, délután 1-től pedig a verseny kiértékelését követően kezdődhet a mulatozás, amely 18.00 órától táncmulatságban csúcsosodik majd ki. Vasárnap is folytatódnak a vidám események, 16.00 -20.00 óra között májusfát állítanak mindenféle műsor kíséretében, kiértékelik a legjobb kisfalusi kalácsot, sőt még gyermekszínházi előadás is várható… A gulyásfőző és kalácssütő versenybe a 0917 436 027-es telefonszámon április 26-ig lehet jelentkezni.

Április 30-ára, szombatra zenei csemegéket is ajánlok, először a szokásos opera az Apolló Moziban, ezúttal R. Strauss: Elektra című művét élvezhetjük a New York-i Metropolitan Opera előadásában, 18.45 órai kezdettel, továbbra is 12 € belépőjegy ellenében.

Szintén szombat este csak épp 20.00 órától a Franz Sörfőzdében a Mike Parker's Trio Theory amerikai jazzegyüttes koncertjére várják a nagyérdeműt, jegyek az Arany utcai zeneműboltban 7 euróért kaphatók, azt nem tudom mennyi van még…

Egy hét múlva hozom a májusi előzetes programajánlót, kérnék szépen mindenkit, aki valamilyen programot készít, időben értesítsen róla: a losoncianziksz@gmail.com e-mail címre várom a plakátokat és egyéb infókat is.

Ja, és ma éjfélig a FEL A FEJJEL! játék helyes megfejtését is várom, igazán egyszerű!
Kellemes napokat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése