2016. május 1., vasárnap

MÁJUSI előzetes programajánló

Éljen május elseje! Meg boldog anyák napját! Megérkezett a 2016-os esztendő ötödik hónapja, lássuk mi vár ránk Losoncon és a környéken.

Akinek még ma délutánra nincs semmi programja, az sétáljon el az Irtványos (Rúbanisko) lakótelep templomába, ahol 15.00 órától anyák napi közös rendezvényt tartanak a Losoncon fellelhető egyházak.

Mellesleg mától a parkban ismét lehet lovagolni, a város szervezésében május 1-től október végéig vasárnap délutánonként 13.00 -17.00 óra között tehetnek egy kört lóháton a legkisebbek a zenepavilon közelében található elkerített területen. Az élmény ingyenes!

Május 5-én (csütörtökön) ismét megemlékezést tartanak M. R. Štefánik tiszteletére, 9.30 órától koszorúzás az emlékműnél, 10.00 órától a futók is összemérhetik erejüket, sőt délelőtt 11.00 órától gyermekrajzokból nyílik kiállítás a Városháza házasságkötő termének előcsarnokában.

Május 5-én és 6-án (csütörtök és péntek) Rimaszombatban Városnapi vásárt tartanak, az árusokat és a vásárlókat is sok szeretettel várják a szervezők.

Május 7-én (szombaton) Füleken egész biztosan senki sem fog unatkozni, hiszen a vár udvarán immár a XVIII. Füleki Gulyásfesztivált szervezik (a csapatok jelentkezését május 6-ig várják), a tárogatót közben Agócs Sándor fújja majd.
Déli 12.00 órától pedig a füleki FTC stadionban tartják a Füleki Cross elnevezésű verseny 9-ik évfolyamát, az egészen apróktól a legidősebbekig bárki futhat, a kitartóbbak duatlonozhatnak is, minden szükséges információ ITT olvasható.

Ugyanaznap, vagyis május 7-én Losoncon a parkban Nógrádi Vadásznapokat tartanak, másnap
május 8-án (vasárnap) ugyanott nemzetközi kutyakiállítás zajlik majd.

Ugyan a zsinagóga hivatalos megnyitója május 10-én lesz (amire seperc alatt elkapkodták a jegyeket), a város azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel már május 8-án lehetővé teszi, hogy megtekintsük a felújított zsinagóga belterét. Délután 14.00, 15.00, 16.00 és 17.00 órai kezdettel idegenvezető kalauzolásával zajlik majd a csoportos látogatás, illetve azt ígérik, hogy a hivatalos megnyitást követően vasárnaponként (ill. kérésre akár szerdánként is) a zsinagóga a későbbiekben is megtekinthető lesz.

Május 9-én (hétfőn) a Kármán Alapiskola előtti emlékműnél délután 14.00 órától tartanak megemlékezést a fasizmus fölötti győzelem tiszteletére, fellép a Steph John Brassband és a Rezeda énekegyüttes.

Május 14-én (szombaton) egy érdekes városnéző sétára invitálunk mindenkit, a célterület ezúttal Apátfalva lesz, ahol Puntigán József mellett Mária Adamová kalauzol majd bennünket. Elsétálunk egészen Alsó Szalatnára is, ahol a kastélykertben egész biztosan szó esik Jászai Mariról is. Találkozó 14.00 órakor a szokásos helyen, vagyis a református templom melletti Kármán J. emlékműnél, aki nem szeretne kigyalogolni Apátfalvára, az jöjjön egyenesen 14.20-ra az egykori posztógyár (Polana) bejárata elé.
A séta és a közös élmények ingyenesek!

Május 14-én este 20.00 órától a népszerű Omega együttes Rimaszombatban adja elő Oratóriumát a református templomban. Jegyek a Tompa Mihály Könyvesboltban kaphatók.

Akinek kevés lenne a szombati sétánk, az másnap, május 15-én a Novohrad-Nógrád Geopark szervezésében Fülek – Mucsény – Nógrádi tanösvény – Mucsényi barlang – Telki bánya – Piešňa – Fülek útvonalon is túrázhat egyet. A 15 km hosszú túrára legkésőbb május 12-ig lehet jelentkezni a szervezőknél.

Aki inkább biciklizne, az ne hagyja ki május 15-én a losonci víztározónál zajló kerékpárverseny II. évfolyamát, mindenféle kategóriában lehet versenyezni, bővebb infó ITT.

A Szabó Gyula Emlékházban májusban új kiállítás nyílik, ezúttal a festőművész 1942-44 között egy játékgyár számára tervezett fa játékaival ismerkedhetünk majd meg. Egyébként az Emlékház kéri, hogy aki rendelkezik ilyen játékkal, az legyen szíves a kiállítás idejére azt rendelkezésre bocsátani.

Május 21-én Múzeumok Éjszakája, érdemes lesz majd figyelni a heti programajánlókat, ahol remélem részletesebb műsorral szolgálhatok majd, hiszen a losonci Nógrádi Múzeum és Galéria, de az alsósztregovai Madách-kastély is készül erre az izgalmas lehetőségre.

Május 22-én a Nógrádi Könyvtárba lesz érdemes ellátogatni, Gustáv Murín: "V tieni Černobyľa" (Csernobil árnyékában) című könyvének bemutatóját 16.00 órától tartják.

Jelenleg ennyi konkrét időponttal rendelkező rendezvényt sikerült csokorba gyűjtenem, de nem győzöm ismételni, hogy a rendszeres heti programajánlókba nagy valószínűséggel újabb programok is bekerülnek majd – érdemes lesz vasárnaponként egy pillantást vetni a blogra.

Kívánok mindenkinek szerelmetes májust!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése