2016. június 12., vasárnap

Programajánló június 13-19.

Örömmel tölt el, hogy ilyen nagy az érdeklődés a június 26-ra (vasárnap) délután 16.00 órára tervezett programunk iránt, amely során a felújított losonci zsinagógát tekinthetjük meg belülről, Puntigán József helytörténészünk magyar nyelvű kalauzolásával.


Hogy a mai délután se teljen el egészen eseménytelenül, szintén 16.00 órától a Magyar Kulturális Központba várják a gyerekeket, ahol a CSIRIBIRI Játszóház keretén belül ezúttal zöldségekkel és egyebekkel lehet pólóra, papírra pecsételni Hajdók Hajnalka vezetésével.


A felnőttek ma 18.00 órára Fülekre menjenek, ha meg akarják nézni a Pulóveres lány című produkciót a Zsákszínház előadásában.

Június 13-án (hétfőn) a Franz Sörfőzdébe várják mindazokat, akik legalább az ujjukkal a térképen szeretnek utazni a világban, ezúttal a Whisky nevű szlovák énekes mesél képekkel illusztrálva Indonéziában szerzett úti élményeiről. Kezdés 19.00 órakor, jegyek a helyszínen 3 euróért kaphatók.

Június 14-én (kedden) megbizonyosodhatunk arról, mire képes a szenvedély és tettvágy, hiszen a Semita Iusti elnevezésű polgári társulás amatőr filmjét vetítik, amely a középkorban játszódik egyébként meg a környék érdekes helyein vették fel. A szlovák Timrava Színház tagjain kívül, lehet hogy más ismerősöket is felfedez a filmben, aki 1 euróért este 19.30 órai kezdettel az Apolló Moziban megtekinti ezt a szokatlan alkotást.

Június 16-án (csütörtökön) délelőtt 10.00 órakor nyílik meg a Nógrádi Múzeum és Galériában a Szabó Gyula festőművész nevét viselő rajzverseny műveiből összeállított kiállítás, amely egészen a hónap végéig lesz megtekinthető.

Június 17-én (pénteken) mehetünk akár a Szabó Gyula Emlékházba is délután 14.00 és 17.00 óra között, a rendes nyitvatartási időben. Aki még nem látta a festőművész játéktervezői munkásságának eredményeit, az ne maradjon otthon!

Június 18-án (szombaton) ismét egy zenei csemege vár ránk a Franzban. Este 20.00 órától a Nat Osborn Band ad koncertet, jegyek már az Arany utcai zeneműboltban kaphatók.

 Ennyi információt sikerült a hétre csokorba gyűjtenem, kívánok mindenkinek kellemes napokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése