2016. szeptember 18., vasárnap

Programajánló szeptember 19-25.

Legutóbb abban reménykedtem, hogy hamarosan kiderül a következő városnéző sétánk időpontja és célja, és íme – kiderült! Remélem az időjárás is kegyeibe fogad minket majd szombaton, amikor Videfalvára sétálunk.

Addig azonban szeptember 19-én (hétfőn) még megnézhetjük az Apolló Moziban a Beatles zenekarról készült The Beatles: Eight Days A Week - The Touring Years című filmet, amelyet az Oscar-díjas Ron  Howard rendezett. Kezdés 19.30 órakor, belépődíj 4 euró.

Aki időben megvette a jegyét, az kedden színházba mehet. Az „Aj muži majú svoje dni” című szlovák nyelvű előadásban ismert szlovák színművészek láthatók…

Szeptember 22-én (csütörtökön) az Európai Mobilitás és Sport Hetének keretén belül a losonci Köztársaság téren reggel 9-től a sportklubok mutatkoznak be, a színpadon tánccsoportok lépnek fel, 10.00 órától szeretnének minél több embert táncra bírni, majd 11.00 órától a kerékpárosoké lesz a főszerep, hiszen közösen tesznek egy kört a városban. Délután 17.00 órától pedig a jégkorong kedvelőit várják a jégpályára, ahol egyetemista csapatok mérkőznek meg egymással.
Akit a felsorolt programok közül egy sem érdekel, az legalább élvezze ki, hogy aznap ingyenes lesz a losonci tömegközlekedés…

Szintén csütörtökön a zsinagógában este 19.00 órától a Slovenský komorný orchester Bohdana Warchala kamarazenekar ad koncertet. Jegyek elővételben az Arany utcai zeneműboltban és a régi Városháza épületében székelő Városi Információs Központban (MIC) 8 euróért, a helyszínen majd 10 euróért válthatók.

Ugyanaznap, csak egy fél órában korábban kezdődik a Franz Sörfőzdében Pavol Seriš Autor című egyszemélyes előadása. A 18.30 órakor kezdődő produkcióra jegyek a szokásos helyen kaphatók.

Szeptember 23-án (pénteken) egy kissé szokatlan időpontban, délelőtt 11.00 órakor nyílik meg Salgótarjánban a Dornyai Béla Múzeumban a Füleken élő Kovács Péter Garp képzőművész Törékeny című kiállítása. Ha minden igaz, a kiállítás 3 hétig tart majd…

Aki még mindig nem látta a füleki Zsákszínház A pulóveres lány című előadását, az szeptember 23-án 16.30 órára menjen a füleki Városi Művelődési Központba, ahol a produkciót az IV. Őszi Nemzetközi Színházi Fesztivál keretén belül megtekintheti.

Szeptember 24-én (szombaton) délután 14.00 órára várjuk a mozgás és helytörténeti ismeretek iránt érdeklődőket a Csillag (Hviezda) étterem előtt, ahonnan Puntigán József vezetésével indulunk el Videfalvára (Vidiná). Gyaloglás közben a Zólyomi út érdekességeiről is szó esik, de aki nem szeretne annyit sétálni és inkább csak a Videfalvi kastélyra és templomra kíváncsi, az jöjjön 15.00 órára a kastélyhoz. Ott Baráth Bertalan, a Jézus Szíve Társaság vezetője fog kalauzolni. Mindenkit szeretettel várunk!

Kívánok mindenkinek élményekkel teli napokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése