2016. október 31., hétfő

Hogy a MIRANDOLINA mégse legyen olyan drága… :-)

Játékot indítunk, ezúttal két szerencsés játékos nyerhet egy-egy darab belépőjegyet a november 18-án este 19.00 órakor kezdődő MIRANDOLINA, TE DRÁGA című előadásra. A Kassai Thália Színház produkciója a losonci B. S. Timrava Színházban tekinthető majd meg.


Belépőjegyek különben elővételben 8 euróért az alábbi helyeken és személyeknél vásárolhatók:
•    a Városi Információs Központban (MIC - a felújított városháza épületében)
•    a Magyar Központban Duray Évánál
•    Sólyom Évánál
•    Demecs Andreánál 0918 878230
•    Kvety3 Virágboltban (Prior) Magtamás Demecs Anitánál
A kezdés előtt jegyek 10 euróért kaphatók majd a helyszínen.

Szóval, aki szeretne némi pénzt spórolni és egyúttal kicsit bővíteni ismereteit, azt sok szeretettel JÁTÉKRA invitálom. Úgy gondolom, minden színházkedvelőnek illik legalább egy picit ismernie a két magyar színházunk repertoárját, a kérdéseket is ennek megfelelően állítottam össze. A helyes válaszoknál segítségünkre lehet a KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ honlapja ITT, és a KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ weboldala is ITT.

Tehát a kérdések, bemelegítésként egy egyszerű:
1. A Mirandolina, te drága című darabot Mikó István rendezte, de ki írta?
    a. Wiliam Shakespeare
    b. Carlo Goldoni
    c. Jean-Baptiste Poquelin, vagyis Molière

2. Ha már Molière szóba került, melyik színházunkban mutatták be idén januárban a Mizantróp című darabot? Rendezője Czajlik József volt. Képet is mutatok belőle. 

Moliere: Mizantróp

a.    Thália Színház Kassa
b.    Jókai Színház Komárom

3. Szintén klasszikus mű Mikszáth Kálmán: Különös házasság című regénye, amelyből a Závada Pál írta színdarabot 2014 novemberében mutatta be az egyik színházunk. A rendező Valló Péter volt, a szereplők névsorában pedig Bárdos Judit, Mokos Attila neve is megtalálható. Melyik színházban?
a.    Thália Színház Kassa
b.    Jókai Színház Komárom

4. 2009-ben mutatta be a Komáromi Jókai Színház azt a nagyon közkedvelt mesejátékot, amely már több mint 100 előadást ért meg, és amelyet még mindig repertoáron tartanak. Melyik mesejáték is ez?
a. Misi Mókus kalandjai
b. A három kismalac
c. Süsü a sárkány

5. Történelmi pillanat valósult meg nem is oly rég, amikor mindkét színház együttműködéséből született egy produkció, amelyet először Komáromban utána pedig Kassán mutatnak be. A szereplők: Fabó Tibor, Benkő Géza, Tóth Tibor, Vasvári Emese és Lax Judit. A rendező Czajlik József. A szerző Székely Csaba. A darab címe pedig:
a. Bányavirág
b. Bányavakság
c. Bányavíz

Úgy gondolom nem kérdeztem túl nehezeket, a színházak honlapjain minden kérdésre megtalálható a válasz. A helyes válaszokat a szokásos módon, tehát a losoncianziksz@gmail.com e-mail címen, illetve a facebookon üzenetben várom november 10. (csütörtök) éjfélig.
Sorsolás pénteken, november 11-én.

Jó böngészést a honlapokon, és szívet-lelket melengető színházi élményeket! :-)
Várom a helyes megfejtéseket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése