2016. október 2., vasárnap

OKTÓBERI előzetes programajánló

Elérkeztünk a 2016-os esztendő tizedik hónapjához, aminek örömére Losoncon Őszi Kulturális Fesztivál zajlik majd. Lássuk, mit tartogat számunkra ez a hónap kulturális téren!

 

Október 3-án (hétfőn) 17.00 órakor a Nógrádi Könyvtár olvasótermébe várják az érdeklődőket, ahol Böszörményi István a losonci születésű Dr. Magyar Imréről mesél. Az elismert orvosprofesszor az irodalom terén is szorgalmasan tevékenykedett, „Az évszázad gyermeke” című lélektani indíttatású regényének címét viseli a hétfői előadás is.


Október 4-én (kedden) Füleken a IV. Őszi Nemzetközi Színházi Fesztivál keretén belül a hazai diákszínpad, az Apropó Kisszínpad adja elő 18.00 órai kezdettel REBELLIS - lovaglógyakorlat című produkcióját a Városi Művelődési Központban.*


Október 6-án (csütörtökön) a Nógrádi Múzeum és Galériában a losonci Gyurkovits Ferenc festőművész műveiből készült kiállítást délután 16.00 órakor nyitják meg, és december 4-ig lesz majd megtekinthető.

Október 7-én (pénteken) a gyermekeket várja 15.00 órakor a CSIRIBIRI Játszóház, ezúttal Kovács Gabriella és Anderkó Andrea tartja a foglalkozást. A gyerkőcök gyurma-ékszereket készítenek Gabival, Andival pedig népi hangszereket. A helyszín a Kármán József Alapiskola, mindenkit sok szeretettel várnak!

Október 8-án (szombaton) ismét egy remek koncert a zsinagógában, 19.00 órától ezúttal Richard Müller adja elő legszebb balladáit akusztikus hangszerek kíséretében. A jegyek legjava elkelt, a balkonra még akad néhány 18 eurós állójegy…

Október 10-én (hétfőn) 17.00 órakor a Szabó Gyula Emlékházban nyílik egy érdekes kiállítás: „Felvidéki magyar értékeink felkutatása a Hatvani Helyi Értéktár közreműködésével”. A Jánok, Losonc, Alsókörtvélyes, Rimaszombat együttműködésével létrehozott kiállítási anyag október 15-ig tekinthető meg.

Október 14-én (pénteken) magyar szó és zene tölti be a Franz Sörfőzde tereit, hiszen 18.30 órától a Verséneklő Együttesek Országos Fesztiváljának beharangozója zajlik majd ott. Fellépnek a nevezett fesztivál résztvevői, majd ugyanott táncház következik Varga Norbert és Varga Lia vezetésével. Zenél a Dobroda zenekar. Belépődíj: 3,- EUR, mely tartalmaz egy korsó sört és harapnivalókat
A jegyet előre megvásárlóknak helyet, külön asztalt biztosítanak a szervezők.
Jegyek vásárolhatók: Kertész Nóránál az alapiskolában, Duray Évánál a Magyar Kulturális Központban, Galcsík Károlynál, Demecs Andreánál, Sólyom Évánál


Október 15-én (szombaton) a IX. Verséneklő Együttesek Országos Fesztivál gálája 17.00 órakor kezdődik Füleken, a Városi Művelődési Központban.


Október 19-én (szerdán) a losonci Kármán József Színház Fülekre látogat, hogy 18.00 órától a Városi Művelődési Központban előadja Medúza-fő című produkcióját. Aki erről lemaradna, az október 22-én (szombaton) 17.00 órakor Ragyolcon ezt bepótolhatja.

Október 20-án (csütörtökön) megtudhatjuk kik voltak „Madách Imre barátai a losonci református líceumban”. Böszörményi István 17.00 órakor osztja meg velünk ezeket az érdekes információkat a losonci Magyar Kulturális Központban.


Másnap, október 21-én (pénteken) a Szabó Gyula Emlékházban Jaroslava Šicková szobraiból és kerámiáiból nyílik kiállítás 17.00 órakor.


Szintén pénteken, csak 18.00 órakor ünnepélyesen megnyitják a felújított régi városházát, majd 19.00 órától dzsesszfesztivál kezdődik ugyanott, Matúš Jakabčic Big Band, Henry Tóth Band és Zuzana Mikulcová Band alkotják a fellépők névsorát. Jegyek 12 euróért a helyszínen található Városi Információs Központban (MIC) és az Arany utcai zeneműboltban kaphatók.

Október egyébként az idősek hónapja, Losoncon ennek örömére október 25-én (kedden) délelőtt 10.00 órától az idősebb generáció tagjaiból álló énekkarok V. seregszemléje zajlik majd a B.S. Timrava Színházban. Délután 17.00 órától pedig az Apolló Moziba az idősebbek körében oly népszerű Senzus együttes műsorára lehet ingyenesen jegyet igényelni a Városi Információs Központban.

Ez tehát nagy vonalakban az októberi műsor, a szervezők azt ígérik, hogy novemberre is hasonlóan érdekes programmal készülnek, például november 18-án látogat majd el Losoncra a Kassai Thália Színház Mirandolina című zenés előadásával, de ismét lesz majd kiállítás, előadás és játszóház is.

Mi addig is örüljünk az októberi programoknak, választék van bőven, és biztos vagyok benne, hogy további rendezvényekről is szólok majd a heti programajánlókban.
Szép élményeket mindenkinek!

* bejegyezve vasárnap este 19.00 órakor, éljenek a későn eszmélő szervezők :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése