2016. november 13., vasárnap

Programajánló november 14-20.

Remek programokat kínált eddig november, de továbbra sem kell csüggednünk, hiszen most jön még csak a java!

November 14-én (hétfőn) Füleken, 16-án szerdán pedig Losoncon lehet találkozni Jozef Banáš íróval, akinek nem csak a legújabb könyvéről esik majd szó. Mindkét helyszínen a könyvtárban tartják a beszélgetést 16.00 órai kezdettel.

Kép forrása

Aki november 16-án (szerdán) inkább magyar nyelvű programra vágyik, az ugorjon el 17.30 órára Fülekre, ahol a VMK mellett működő FOLT Művészeti Műhely 7/hetvenkedés című bemutatkozó produkciója, majd 18.00 órától a Csavar Színház Itt és most ugrik a majom a vízbe című improvizációs játéka tekinthető meg. Figyelem: a rendezvény a Művészeti Alapiskola régi, Koháry téri koncerttermében valósul meg.


November 18-án (pénteken) este 19.00 órakor irány a B.S. Timrava Színház épülete, ahol a Kassai Thália Színház produkciója, a Mirandolina, te drága című zenés komédia tekinthető meg. Jegyek még mindig kaphatók az ITT felsorolt helyeken és személyeknél 8 euróért, illetve majd a helyszínen kezdés előtt 10 euróért.

November 19-én (szombaton) a Franz Sörfőzdében Chiki liki tu-a koncert 20.00 órától. Jegyek a közismert jegyértékesítő portálon vásárolhatók ITT.

November 20-án (vasárnap) délután valószínűleg megtelik a Galéria üzletközpont Elsa hercegnőkkel, sőt Olaf, a hóember is ott lesz. 15.00 órától ugyanis ismét gyermekprogrammal várják a szervezők a legkisebbeket.

Gyurkovits Ferenc (kép forrása)

Van még egy jó hírem, a Nógrádi Múzeum és Galériában december 18-ig meghosszabbították a Gyurkovits Ferenc életét és műveit bemutató kiállítást, aki még nem látta, az szenteljen rá legalább egy félórát az életéből – megéri!


És amint arról már szót ejtettem, november 27-én vasárnap megejtjük idei utolsó közös városnéző sétánkat. 14.00 órakor találkozunk a felújított régi városháza mellett, ahonnan Puntigán József vezetésével indulunk el a losonci titkok nyomában. Elsétálunk a református és katolikus temetőbe, ahol nemrég átadták a felújított egykori ravatalozót is.

Kívánok mindenkinek kellemes élményekkel tele napokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése