2016. november 20., vasárnap

Programajánló november 21-27.

Örömmel tapasztalom, hogy végre pezseg az élet Losoncon is, a szervezők már a decemberi, sőt a jövő évi program összeállításán fáradoznak, de ne szaladjunk még ennyire előre lássuk mit tartogat november következő hete.

Thirring Viola, Benkő Géza, Dér Denisa - szlovákul

Mindjárt november 21-én (hétfőn) az Őszi Színházi fesztivál keretén belül a szlovák nyelven játszó Budapesti Vertigo Színház produkciója vár ránk, amelynek címe (O psíkovi a mačičke – A kutyusról és cicáról) ugyan egy közismert mesére utal, azonban felnőtteknek szól. Kezdés a B.S. Timrava Színházban 18.00 órától, belépődíj 3 euró.

November 24-én (csütörtökön) egy „Egészen kis színház” (Celkom malé divadlo) produkciója, a Play Karenina című szlovák nyelvű előadás tekinthető meg 18.00 órától a B.S. Timrava színházban. Belépődíj szintén 3 euró.

November 26-án (szombaton) aztán el kell döntenünk, mire vágyunk, hiszen a losonci Galéria üzletközpont már délelőtt 10.00 órától az 1 éves szülinapját ünnepli, ennek örömére mindenféle meglepetés, kedvezmény, zene, és kreatív elfoglaltságok várják a látogatókat.

Estefelé FülekenNincs szebb élet a miénknél…” címmel a Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes és vendégeinek műsora tekinthető meg a VMK-ban 17.00 órától.


Ugyanaznap, de egy órával korábban kezdődik Salgótarjánban a 7. Tarjáni Borszalon, ahol muzsikál a Dűvő és Kubinyi Júlia, 12 hazai borász 50 féle bora kóstolható, ráadásul még könyvbemutatót is tartanak: Dlusztus Imre - Út a borhoz. Vacsora: Zeke Tamás, Mátrai betyár falatok
A belépőjegy elővételben: 5000 Ft a Tarján Borházban (Salgótarján, Kassai sor 26.), a helyszínen: 6000 Ft. A belépőjegy tartalmazza a borok korlátlan kóstolását és a vacsorát is.

Aki inkább Arany János soraitól részegedne le, az utazzon el szombat este 18.00 órára Csábra, ahol a Csavar Színház produkciója, a Nagyidai cigányok című előadás tekinthető meg.


Vasárnap, november 27-én a losonciak egy csapata Jánok községet látogatja meg, egy másik csapat pedig délután 14.00 órakor találkozik a felújított városháza mellett a Kubinyi térnél, hogy a város rejtett titkai nyomába induljon. Puntigán József kalauzolásával bejárjuk a temetőt is, a plakáton a Serly kápolna és a felújított ravatalozó is fel van tüntetve úti célként, reméljük bejutunk… Az eddigi séták népszerűségére támaszkodva bízunk benne, hogy az esetleges hűvös időjárás senkit sem riaszt vissza, és minél többen találkozunk vasárnap délután.

Ha alaposan elfáradunk, este 18.00 órakor még a losonci Timrava színtársulat Ťápákovci című előadását is megtekinthetjük tetszés szerinti belépődíj ellenében az Őszi Színházi Napok keretén belül.


Örömmel szólhatok arról is, hogy Losoncon is életképes a Ringató foglalkozás, amelyet a Nógrádi Könyvtár gyermekrészlege fogadott be, és amelynek érdemes követni a facebook oldalát, hiszen ott időben értesülhetnek a kisgyermekes szülők a soron következő találkozókról.


És mivel nem lehet elég korán kezdeni a rendezvények népszerűsítését, már most elmondom, hogy december 10-én (szombaton) remek dolgok várnak ránk a Kármán József Alapiskola és Óvoda termeiben és udvarán, és most nem csak a káposztalevesre és a karácsonyi puncsra gondoltam. Az ADVENTI FORGATAG elnevezésű rendezvény 10.00 órakor kezdődik a Kármán suliról készült kiállítás megnyitójával, majd a Malac Julcsa című mesével, 11.30 órától pedig táncházzal, kézműves foglalkozásokkal majd pedig a Miskolci Illés EmlékZenekar - Miez Műhely koncertjével folytatódik.
A tavaly sikeresen lezajlott jótékonysági adománygyűjtés megismétlése idén is lehetőséget biztosít mindannyiunk számára, hogy egy kis örömet szerezzünk a nehéz sorsú kárpátaljai gyermekek számára.
És hogy az adományozás örömén kívül egyéb örömök is érjenek minket, idén először vásárt – börzét, és nagy karácsonyi csereberét is hirdetnek a szervezők. Így arra buzdítom a kézműveseket, hozzák el portékájukat, de ha bárki más a megunt könyveitől vagy egyéb dolgaitól szeretne megszabadulni, az is jöjjön, próbálja meg eladni, vagy elcserélni azokat – a karácsony előtti takarítás jó alkalom lehet a lakásban megbújó holmik átválogatására...

Mozduljunk ki otthonról, gazdag élmények várnak ránk!
(a képek kattintással olvashatóbb méretben nyílnak)

És természetesen továbbra is várom az infókat az egyes rendezvényekről, szívesen népszerűsítem itt a blogon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése