2016. december 3., szombat

Egy hét múlva!

Árad felénk minden irányból a rengeteg információ, épp ezért gondoltam, nem árt szólni, hogy pontosan egy hét múlva december 10-én 10.00 órakor mindenkit sok szeretettel vár az idei ADVENTI FORGATAG a Kármán József Alapiskola termeiben és udvarán.


Remélem a műsorral már mindenki találkozott szórólap vagy plakát formájában, akár nyomtatásban, akár a virtuális térben, de a biztonság kedvéért mutatom itt is:


Megtudhatjuk belőle, hogy a program 10.00 órakor a Kármán József Alapiskoláról készült KIÁLLÍTÁS megnyitójával kezdődik az emeleti Kármán-teremben, majd a kicsiket 10.30 órától a MALAC JULCSA című mesejátékkal szórakoztatja Topor Ferenc.

Tavaly a Phoenix udvarban a káposztaleves fő védelmezői :-)

Miközben idén is készül a KÁPOSZTALEVES és a karácsonyi PUNCS, ja és a hot-dog, a műsor TÁNCHÁZZAL és KÉZMŰVES foglalkozásokkal folytatódik 11.30 órától.
A fergeteges hangulat kicsúcsosodásához a Miskolci Illés EmlékZenekar - Miez Műhely KONCERTJE is várhatóan hozzájárul a szervezők elképzelése alapján.

A tavalyi rendezvény résztvevőinek egy része...

Amiért időben szólok, hogy gondoljunk az egy hét múlva megvalósuló eseményre, az további 2 dolog:

1. a tervezett karácsonyi VÁSÁR / BÖRZE / CSEREBERE csak akkor fog tudni megvalósulni, ha akadnak, akik elhozzák portékájukat, legyen szó akár általuk készített kézműves termékekről vagy megunt könyvekről vagy egyéb tárgyakról, amiket szívesen elcserélnénk vagy eladnánk - most hétvégén itt a remek alkalom, körülnézni ilyen céllal a lakásban :-)

Az összegyűlt ajándékokat egy nagy maci őrizte

2. a másik dolog amire érdemes időben gondolni, az a tavaly sikeresen lebonyolított (cipős)dobozos ADOMÁNYGYŰJTÉS a nehéz sorsú kárpátaljai gyermekeknek. Tavaly egy autónyi ajándékot sikerült eljuttatni Berzétére Mudi Róberthez, ahonnan a Beregszászon székelő Sámuel Alapítványhoz szállították a losonci csomagokat. ITT esett szó erről.
Az ajándékozást - bármily jó szívvel tesszük is - nem érdemes fejetlenül végezni, ismételjük át mit kérnek tőlünk a szervezők ezzel kapcsolatban.

AJÁNDÉKOZÁSI TUDNIVALÓK

Kép forrása

  • Legelőször ki kell találnunk kit szeretnénk megajándékozni: tehát kisfiút, kislányt, nagyfiút, nagylányt  - ez teljes mértékben ránk van bízva. 
  • Miután ezt kitaláltuk, keressünk egy megfelelő méretű cipősdobozt. Csomagoljuk be (karácsonyi) csomagolópapírral, lehetőség szerint külön az alja részét és külön a tetejét - így nem megy tönkre a csomagolás, ha véletlenül belenéznének a csomagba a határon. 
  • A doboz tetejére vagy oldalára (egy külön cédulára) írjuk fel kinek szánjuk az ajándékunkat (a fentiek alapján: pl. 5 éves kisfiú)
Hogy egyben hasznos és változatos, egyúttal szívet melengető is legyen az ajándékunk, az alábbi szempontokat is próbáljuk meg betartani:
Ajándékok összetétele (mindenből valami):
1. ruhanemű (sapka, sál, zokni, alsónemű, harisnya, stb.)
2. tisztálkodási kellékek (fogkefe, fogkrém, szappan, tusfürdő, stb.)
3. kreativitást fejlesztő ajándék (toll, kifestő, füzet, jegyzettömb, könyv, stb.)
4. személyre szóló ajándék (plüss, kisautó, kirakós… határ a csillagos ég)
5. édesség (csoki, cukorka, stb. – de még jóval a lejárati határidő előtt!!!)

Ha mindezt sikeresen elrendeztük a dobozba, helyezzük rá a (külön becsomagolt) fedelét, esetleg néhol ragasszuk le ragasztószalaggal majd kössük át szalaggal.
Úgy gondolom ehhez további magyarázat igazán nem szükséges, akinek mégis kérdése van, az forduljon bizalommal a szervezőkhöz.
Mindenkit szeretettel várunk!

Tavaly az azóta bezárt Phoenix Galériában és Udvarban zajlott a rendezvény, idén a helyszín a Kármánsuli. Kedvcsinálónak Puntigán József albumát ajánlom mindenki szíves figyelmébe, amelyben az előre/hátra nyilak segítségével lapozhatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése