2016. december 7., szerda

Könyvajánló 160

Nem múlhat el hét a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium könyvajánlója nélkül, és mivel közeledik a karácsony, és remélhetőleg sokan gondolják úgy, hogy könyvet ajándékozni karácsonykor természetes, ma is két kiadványra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az első a kalandvágyó felnőtteknek szól, a második pedig a kisvakond kedvelőinek, akarom mondani a kedvelők gyerekeinek, unokáinak - vagyis az új generációs kisvakond kedvelőknek :-)

Vujity Tvrtko
Túl minden határon

Pokoli-Angyali Kiadó Kft., 2016

Az új könyv a legfontosabb is egyben. Körbeutazzuk majd a világot, az izgalmas kalandozás során pedig beavatom majd saját titkaimba is. Ígérem, hogy az út végére sokkal erősebbek leszünk majd, méghozzá együtt!
Eljuthat velem Ugandába, fekete-Afrika elképesztő diktátorának birodalmába, ahol egyszerre tárul fel a pokol mélye, a mennyország csodája, az emberi lélek igazi tükre. Idi Amin Dadát a tömeges kivégzéseket tévében is mutogató diktátort az Oscar-díjas "Az utolsó skót király" című nagyszerű filmből ismerhették meg sokan. Ő volt a világ egyik legnagyobb címhalmozója, minden létező kitüntetést megkapott, időnként saját magától. Így lett nem csak "Uganda megmentője", hanem halak és vadak fejedelme, őexcellenciája örökös elnök és aranyminősítésű síoktató is.
A kegyetlen és idióta diktátoron kívül a könyvben láthatják a trianoni békediktátum egyetlen eredeti példányát, és a benne lévő elképesztő fejezetet: nekünk, magyaroknak volt egy igazi kínai gyarmatunk. Elutaztam a Távol-Keletre, hogy elmesélhessem egykori területünk sosem ismert titkait. Bevallom, szerintem ez a legizgalmasabb rész. 96 év elteltével tíz hónapon keresztül tartott a kutatás, amíg felleltük magát a "könyvet". Magyarországon mindenki hallott, mindenki tanult és mindenki tud a trianoni békeszerződésről, de szinte senkinek sem volt fogalma arról, hogy hogyan is néz ki a maga fizikai valójában. Nos, ez volt az a titok, aminek a nyomába eredtem. Amikor pedig ott álltam a börtönnél is jobban őrzött épület páncélterme előtt, bizony remegett a kezem és a lábam. Odahozták a dobozt. Kinyitották. Kicsomagolták a celofánba tekert könyvet. 524 oldal. Országom, népem sorsa. A szerződés legutolsó aláírói a magyarok. Döbbenet!
De menjünk is tovább: egy levéltöredék és néhány emlék elvitt ugyanis egy különleges útra, ahol - láss világ, csodát - létezik a magyarok falva a Fekete-tenger partján, ahol halásznak és strandolnak a mieink, akik egy tündérszép faluban mindannyian magyarul beszélnek úgy, hogy közülük senki nem járt még "Magyarföldön". Így élnek már csaknem egy évszázada.

A 384 oldalas kötet a Phoenix Könyvesboltban 13,90 euróért vásárolható meg.



A kisvakond játszik 
Téli kirakóskönyv 

5 puzzle oldallal

Móra Könyvkiadó, 2016

Itt a tél, leesett az első hó. A kisvakond és az egérke végre szánkózhatnak és síelhetnek kedvükre! Ebben színes könyvben 5 kirakó található, amelyek összeállítását keret és háttérkép is segíti. Csak egy kis ügyesség kell, és a kirakós darabjaiból összeáll a vakond vidám világa!
5 kirakó, mindegyik 24 darabból áll.

A kiadvány ára a Phoenixben 10,40 euró.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése