2016. december 11., vasárnap

Programajánló december 12-18.

Fergetegesre sikeredett a losonci Adventi forgatag a Kármán József Alapiskola és Óvoda termeiben és udvarán, hála és köszönet a szervezőknek és a résztvevőknek!
Viszont a december még nem ér véget, a karácsonyi készülődésen túl újabb kulturális élmények is várnak ránk – csokorba gyűjtöttem az e hetit.


Mindjárt hétfőn, vagyis december 12-én érdemes lesz 19.30 órára ellátogatni a losonci Apolló Moziba, hiszen ott a Liza, a rókatündér című film tekinthető meg magyarul cseh feliratokkal. A parádés szereposztás és a történet abszurditása egészen biztosan megér 4 eurót, amennyibe a belépőjegy kerül.


Egyébként december 12-13-án Füleken karácsonyi vásár, kedden 17.00 órától pedig a VMK-ban a Fats Jazz Band ad koncertet. A szving kedvelői összesen 4 euróért már részesei lehetnek ennek a remek élménynek.

Losoncon december 13-án (kedden) a La Gioia opera trió koncertezik 19.00 órától a B. S. Timrava Színházban Terézia Králikovával. Belépőjegyek elővételben a MIC-ben és az Arany utcai zeneműboltban 13 euróért, a helyszínen 15 euróért válthatók.

December 14-én (szerdán) Losoncon a Franz Sörfőzdében szól a szving, a Fats Jazz Band kíséretében táncos retro partin vehetünk részt, sőt a vacsoramenü is korabeli ételeket tartalmaz majd. Jegyek 10 euróért válthatók az Arany utcai zeneműboltban.

Karácsonyi vásár miatt szerdán és csütörtökön elég Rimaszombatba utazni, vagy elég kivárni a pénteket és szombatot, amikor Losoncon is vásározhatunk.

December 15-én a losonci Irtványos (Rúbanisko) lakótelepen tartanak adventi összejövetelt 15.30 órától az egykori piacon, a kultúrműsor mellé egy elkésett Mikulást is találtak még a szervezők, sőt ingyenes tea, forralt bor is biztosítja a remek hangulatot.


Aki nem bírja kivárni ifjú poétánk, Nagy Hajnal Csilla első losonci könyvbemutatóját, az december 16-án (pénteken) 16.30 órára fáradjon el Fülekre az ottani könyvtárba. A Miért félünk az őrültektől című kötetet a szerkesztője, Németh Zoltán mutatja be. A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható!

Aki nem ennyire türelmetlen és kedveli Milan Lasicát és Peter Lipát, az december 16-án (pénteken) menjen a Franz Sörfőzdébe, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel két koncertet is tartanak, az esti 18.00 órásra már elég régen minden jegy elkelt, a délutáni 15.00 óraira még jegyek 20 euróért kaphatók az Arany utcai zeneműboltban. * frissítés dec. 12-én: a délutáni előadást a fellépők lemondták.


December 17-én szombaton karácsonyi nagytakarítás helyett/vagy után vár minket a füleki felélesztett pincesor, ahol 14.00 órától karácsonyi puncsot kóstolgathatunk 5 eurós belépődíj fejében.

Utána 17.00 órától Füleken a VMK-ban XII. Karácsonyi hangverseny a Melódia Női Kar szervezésében.

Losoncon szombaton délelőtt folytatódik a vásár, a jó hangulatról az ESO zenekar gondoskodik. Délután 16.00 órakor nyitja kapuit a Medzihmla elnevezésű irodalmi fesztivál, a főműsor 18.00 órakor kezdődik a B.S. Timrava Színházban. Utána a társaság átvonul a Franz Sörfőzdébe bulizni. Vasárnap 10.00 órakor ott is reggeliznek, miközben a felejtésről beszélgetnek egészen nyilvánosan. Jegyek 5/7 euróért kaphatók, bővebb szlovák nyelvű információ a rendezvényről ITT olvasható.


Egy fontos feladatunk van még a héten: csütörtök éjfélig beküldhető a KARÁCSONYI JÁTÉK helyes megfejtése, pénteken kiderül a 4 nyertes!

Kívánok mindenkinek szeretetteljes karácsonyváró napokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése