2017. április 30., vasárnap

MÁJUSI előzetes programajánló

Milyen jó az, ha egy hónap hétfőn kezdődik, és még jobb, ha ezt a fontos eseményt szabadnappal is jutalmazzák! Még jobb, hogy május hónapunk kezdődik már, remélhetőleg az időjárás is visszatér egykori békés önmagához és tavasszal tavasz lesz… :-)
Igyekeztem ismét csokorba gyűjteni a ránk váró programokat, ez leginkább a hónap első felére vonatkozóan sikerült, a távolabbi rendezvények időpontja még kialakul, érdemes lesz tehát nyomon követni a heti programajánlókat is.

Május elsején az egykori felvonulás helyett mehetünk a Franzba (Losoncon ez alatt a Lehár Ferenc nevét viselő tánctermet és sörfőzdét kell érteni), ahol este 19.00 órától a Whisky nevű énekes mesél Indiai élményeiről, tapasztalatairól. 14 útja során több mint 2 évet töltött ott összesen, mi pedig 4 euróért tudhatjuk meg tőle miket látott és tapasztalt arrafelé. (Ennyit a számokról – ez volt a hétfő).


Május 2-án (kedden) azokat várja a Nógrádi Művelődési Központ Losoncon, akik szeretnék kipróbálni a tűzzománc ékszerek készítését. A 14.00 – 17.00 óra között megvalósuló alkotóműhelyen készített ékszerek hazavihetők. Részvételi díj 5 euró, jelentkezni a plakáton olvasható elérhetőségeken lehet.



Május 3-án 17.00 órakor kezdődik a Szótértők találkozója a Nógrádi Könyvtárban, most az egyszer a hónap első szerdáján, viszont ismét Hegedűs Géza és művei lesznek továbbra is terítéken. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a könyvtár olvasótermébe.

Május 4-én (csütörtökön) a losonci zsinagógában a zongora és hegedűkoncertre kerül sor 18.00 órától. A város szülöttje, Marian Pivka és a portugáliai Eliseo Silva többek között Bach és Mozart műveket szólaltatnak meg. Jegyek a Városi Információs Központban (MIC) kaphatók.

Május 5-én (pénteken) az olasz Mr. No Money Band együttes serkenti fel a rock and roll szerelmeseinek vérét 21.00 órától a Franz Táncteremben. A táncestre a belépődíj 3 euróért vagy tetszés szerinti összegért lehetséges.


Május 6-án (szombaton) mindazok, akik nem voltak restek és időben megvásárolták a jegyüket a Csárdáskirálynő című produkcióra ne maradjanak otthon este.

A többiek szombaton és vasárnap elsétálhatnak a városi parkba, ahol nemzetközi kutyakiállítás zajlik majd.
Akik inkább táncolni szeretnének, azok menjenek 14.00 órára a Galéria üzletközpontba, ahol a losonci Dance Attack tánciskola mutatja be mire képesek a latin táncok terén, sőt ilyen jellegű workshopot is tartanak kicsiknek és nagyoknak. Ugyanott Laci Strike street dance táncosokra vadászik a pozsonyi döntőhöz, bővebben minderről ITT.

Május 13-án (szombaton) a romos történelmi helyszínek és a zene kedvelői 17.00 órakor a Rakottyai villában találkoznak, konkrétan a Ruiny II. (Romok II.) projekt keretén belül, ahol nem csak zenei élmények, hanem a villa megtekintése és beszélgetések is várnak mindazokra, akik időben megváltják a jegyüket.

Május 14-én (vasárnap) a szlovákiai anyák napja tiszteletére ünnepi koncertet tartanak a zsinagógában 15.00 órától. A Kassáról érkező ifjúsági kamarazenekar fellépése előtt az egyházak képviselői is szót kapnak.

Május 15-én (hétfőn) a Frida című musical érkezik Losoncra. A közismert festőnőről készült szlovák nyelvű előadást este 19.00 órakor az Apolló Moziban élőzenekar kíséri. Jegyek 20 eurós áron kaphatók a Városi Információs Központban és az Arany utcai zeneműboltban.

És most így a hónap közepén be is fejezem a rendezvények időpontjainak ismertetését, a továbbiakról elmondhatom, hogy a tervek szerint lesz városnéző séta ezúttal Böszörményi Istvánnal Ógácson, a hónap vége felé a Novohrad-Nógrád Geopark is szervez vezetett gyalogtúrát, és bizonyára még előkerülnek további programok is, amint a szervezők kisakkozzák a dátumokat.

Kívánok mindenkinek szerelmetes májust!
(Érdemes a színessel jelölt szavakra kattintani, ott további információk olvashatók).

2017. április 26., szerda

Könyvajánló 179

Csodás hetem van, tegnap a Rimaszombati Kávéháznak köszönhetően könyvet nyertem a facebookon, most pedig megtudtam, hogy Bächer Iván: Vándorbab című kötete ismét megvásárolható a losonci Phoenix Könyvesboltban is, ezúttal keménytáblás változatban. (Aki annak idején látta a Kármán Színház Dalos étlap című produkcióját, az már ismer néhány Bächer-írást: a legszórakoztatóbb jelenetek ebből a könyvből származtak...).

Bächer Iván
Vándorbab 
Göncöl Kiadó, 2016

Az élet többnyire az evés-ivás körül folyik. Van, aki megadja a módját, másoknak mindegy, mit és hogyan esznek. Az, ahogyan elkészül egy étel, annyi mindentől függ. Nemcsak attól, hogy mi van kéznél, hogy ki főzi, süti, de nagyban befolyásolja a fantázia gazdagsága, a körülmények, sőt a múltbeli, no meg az eljövendő események is. Enni pedig kell. Lehetőleg mindennap.

Bächer Iván legnépszerűbb írásai az ételekhez kapcsolódó, gyakran vidám, néha tragikus történetek. Ez a válogatás 1999-ben jelent meg először, ez az ötödik kiadás.

A kötetet kerek 10 euróért már hazavihetjük a Phoenixből.

2017. április 25., kedd

Szótértők találkozója májusban

A Nógrádi Könyvtár már második éve ad teret s helyet az olvasást kedvelő, s a könyvek iránt érdeklődő "Szót értőknek".
Májusban a hétfői szabadnap helyett szerdán, május 3-án találkoznak a könyvtár olvasótermében, a szokásos 17.00 órakor. Terítéken még mindig Hegedűs Géza lesz.
Erre az ingyenesen látogatható rendezvényre mindenkit sok szeretettel várnak!


2017. április 24., hétfő

Kedvcsináló a cimbalommuzsikához

Amint azt már a programajánlóban leírtam, e héten pénteken Füleken, szombaton pedig Losoncon ad koncertet Herencsár Viktória cimbalomművész.


Műsorában Kodály, Bartók által gyűjtött dallamokra, lengyel zsidó, kínai, burját, koreai, japán dallamokra hallhatunk majd improvizációkat, variációkat, de lesznek erdélyi és magyaros dallamok is. Ez utóbbiból kínálok egy kis ízelítőt:

2017. április 23., vasárnap

Programajánló április 24-30.

Ennek a bolondos áprilisi hónapnak utolsó hetére remélem, az időjárás már semmilyen téli izgalmakkal nem készül, elég volt azokból annyi is, amennyit kaptunk, ehelyett inkább kulturális izgalmakat, ÉLményeket szeretnék sok szeretettel mindenki szíves figyelmébe ajánlani.

Mindjárt április 24-én (hétfőn) mozizhatunk egyet a Franz Sörfőzdében, hiszen 19.00 órai kezdettel a Sors kegyeltjei… meg a többiek (Ospalá zátoka /Ma loute) című filmet vetítik. Belépődíj a Filmklub tagjainak 2 euró, nem tagoknak 3 euró.

Ha szeretnénk néhány percre elvonulni a világtól, ajánlom mindenki figyelmébe a Nógrádi Múzeum és Galéria aktuális kiállításait: Avarok és Szlávok a Dunától északra és Kézművesség a történelem előtti időktől napjainkig. Mindkét kiállítás egyébként május 28-ig várja a látogatókat.

Egyébként Losoncon és a környéken is péntek estétől sűrűsödnek a programok, hiszen a felújított és egyre több díjjal jutalmazott zsinagógában Lucia Šoralová koncertezik április 28-án 18.00 órától. Neki és zenésztársainak köszönhetően sanzon, folk, klezmer és balkáni ritmusok szólnak majd.
A péntek esti zenei élményre jegyek 12-14 eurós áron válthatók ITT.

Rimaszombatban ugyanakkor a Három Rózsa Kávéházba érkezik Durica Katalin, aki Hangácsi Istvánnak és a nézőknek elmeséli milyen Szlovákul szeretni. Az azonos című könyv a helyszínen meg is vásárolható. Kezdés 18.00 órakor, a belépés ingyenes.

A fülekieknek sem kell pénteken este otthon unatkozniuk a TV előtt, mehetnek cimbalomkoncertre is, hiszen szintén 18.00 órától Herencsár Viktória Cimbalommal a világ körül ad koncertet a Művészeti Alapiskola volt koncerttermében (a Koháry téren).


Aki erről Füleken lemaradna, az szombaton, vagyis április 29-én 17.00 órára menjen a losonci Szabó Gyula Emlékházba, ahol szintén crossover (worldmusic) stílusban cimbalmozik majd Herencsár Viktória cimbalomművész. (Jegyek 4 euróért válthatók.) Ez a rendezvény egyben a losonci Kármán Napok zárórendezvénye is – igazán tartalmas két hónap van utánunk kulturális téren, úgy hiszem!

Április 30-án (vasárnap) többek között Zuzana Krónerová is városunkba érkezik, hogy 19.00 órától az Apolló Mozi színpadán a GUnaGu Színház Herečky (Színésznők) című szlovák nyelvű produkciójával szórakoztassa a nagyérdeműt. Partnerei lesznek ebben Zuzana Šebová, Darina Abrahámová és Horján Viktor. A 90 perces előadásra jegyek a Városi Információs Központban és az Arany utcai zeneműboltban válthatók.

A losonci anziksz postaládájába egy csábi zenei rendezvényről érkezett híradás: április 30-án (vasárnap) 16.30-kor Csábon a római katolikus templomban ad koncertet Virágh András Gábor zeneszerző, orgonaművész Budapestről. Az ingyenesen meghallgatható koncertről és az orgonaművészről bővebb tájékoztatás ITT olvasható.

Egyébként Losoncon megtörtént a csoda: a május 6-ára meghirdetett Csárdáskirálynő című 3 felvonásos nagyoperettre elővételben az összes jegy elkelt!
Egy hét múlva hozom a szokásos havi előzetes programajánlót, úgy hiszem, májusban sem kell majd otthon unatkoznunk! :-)

Kívánok e heti ÉLményeink gyűjtéséhez kellemes tavaszi napokat!

2017. április 22., szombat

Könyvajánló 178

E heti könyvajánlónk szerda helyett szombaton jelenik meg, no de egy olyan áprilisban, amikor tavasz helyett tél lett hirtelen, bármi megengedett... :-) Az alábbi kötet focirajongók, borkedvelők, irodalomkedvelők kedvence is lehet, akad benne minden, és persze ez is a Phoenix Könyvesboltban kapható.

Sajó László
Öt és feles
Osiris Kiadó, 2008

A költő ezúttal prózával jelentkezik: a Magyar Narancsban 1997 óta megjelenő egotripjeiből válogat. Az írások műfaja: publicisztika, de valójában a költő személyes, érzelmes, "boldog, szomorú" helyzetjelentései önmagáról, az őt körülvevő szűkebb pátriáról (a nagypálya kicsiny szegletéről, az öt és felesről). Nem politizál, mint a publicisták, de soraiban (s nem csak a sorok között) ott van az elmúlt tíz év "levegője, tudod, a légkör, miért." Tárcák, (s legjobb írásaiban: tárcanovellák folytatják a nyugatos hagyományt; a szerző alteregója (alteregotripje) K. Dezső és (árnyéka) E. Kornél bolyonganak itt és most, a (futball)pályán, a "pálya szélén", dohos pinceborozókból föl "a napsütötte sávba", a mátramagaslati levegőre; szertenéznek e kicsiny, öt és felesnyi honban, a "megyeháromban". K. Dezső és E. Kornél, együtt és külön-külön, míg végre találkoznak egymással, önmagu(n)kkal. A könyv négy ciklusában a szerző először egy (esetleges) élet (mely véletlenül épp az övé) állomásait írja le az iskolá(k)tól a felnőttkor banalitásain át a betegségig, a (megírt) halálig (kismutató). Majd a fociról (s nem zárójelben: a gyalázott, alázott, lenézett, nem nézett magyar fociról) ír, mint szurkoló és blaszhármas, blasznégyes, aztán öregfiú, de: játékos (kisfoci). Aztán Borfeuszként bejárja a pinceborozók alvilágát, s találkozik e világi emberekkel, kik szótlanul űlnek pohár boruk előtt (kiskocsma). Végül az utolsó ciklusban (kiskarácsony) megírja a maga, s az "aluljárók népének" apokfrif evangéliumát Gézus születésétől a Gólgotháig. A könyvet Burger Barna fotói - nem illusztrálják, de megmutatják a kötet hely(i)színeit: futballpályákat, vasútállomásokat, kocsmákat, temetőket, (még élő) embereket. Nem csak Magyar Narancs-olvasóknak ajánlott olvasmány.

A 352 oldalas kötet a Vajansky utca 6 szám alatt 11,70 €-ért vásárolható meg.

2017. április 20., csütörtök

Mit gyűjt egy gyűjtő?

Holnap, azaz április 21-én (pénteken) 17.00 órakor megtudjuk mit gyűjt a Pincen élő Kelemen László. Vagy legalábbis betekintést nyerhetünk a gyűjteményének egy részébe a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán-termében (a 2 hónapja kiküldött meghívókon még a Magyar Kulturális Központ szerepelt helyszínként, azóta ez változott, holnap irány az iskola emeleti terme!).


És hogy még érdekesebb legyen a dolog, a kiállítás megnyitóján Korponai István zenél majd.
Találkozzunk ott! :-)

2017. április 18., kedd

Programajánló április 18-23.

Remélem mindenki kiélvezte a húsvéti ünnepeket, így újult erővel vetheti bele magát a munkába, szórakozásba és gyűjtheti továbbra is a kulturális ÉLményeket.

 
Losoncon még mindig a Kármán Napok jegyében kulturálódhatunk, a héten április 21-én (pénteken) nyílik a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán-termében kiállítás Kelemen László gyűjteményeiből. A 17.00 órakor kezdődő megnyitón Korponai István zenél majd.


Aki szombaton, április 22-én a Novohrad-Nógrád Geoparkkal szeretne vezetett gyalogtúrán részt venni, az ne felejtsen el április 20-ig, vagyis csütörtökig, bejelentkezni erre a rendezvényre a plakáton feltüntetett elérhetőségek valamelyikén. Az útvonal ezúttal: Fülek – Zagyvaróna – Rónafalu (Mély-gödör) – Medves-fennsík –Zagyva-forrás – Salgóbánya – Eresztvény – Fülek lesz.

Akinek a túra után még marad energiája, az szintén szombaton este 9.00 órára elmehet a Franz Sörfőzdébe és Táncterembe, ahol a kilenctagú FATS JAZZ BAND együttes játszik majd hamisítatlan hot-jazz és szving muzsikát.

Ha inkább pop-rock és rockabilly zenére vágyik szombaton este a lelkünk, akkor irány a losonci Mexiko Bár, ahol a losonci Mr.Psycho & The Dark Angels együttes a lengyel sPolish Radio zenekarral muzsikál 20.00 órai kezdettel.

Április 23-án (vasárnap) a Galéria üzletközpontba délután 15.00 órától a 12 hónaposnál kisebb gyerkőcöket várják „mászóversenyre”. A verseny 8-ik évfolyamában ismét 5 méteres pályát kell teljesíteniük a kicsiknek.


Mellesleg, ha a legkisebbekről van szó, nem feledkezhetünk meg a Ringató foglalkozásokról sem, amelyeket általában csütörtökön délelőtt 10.30* 10.00 órától tartanak a Nógrádi Könyvtárban. A magyar nyelvű zenei foglalkozások ingyenesek, olykor szakemberekkel való beszélgetések is tarkítják őket. Érdemes szólni a kisgyermekes ismerősöknek, aztán követni a losonci Ringató fb oldalát is, így akkor sem maradnak le a történésekről, ha véletlen kihagynám a programajánlóból…

Kívánok mindenkinek kellemes hetet!

(*javítva: ápr.19.)

2017. április 12., szerda

Könyvajánló 177

Ha már versekkel kezdtük a hetet a Szer+elem+ez? című verses összeállításnak köszönhetően, folytassuk a könyvajánlót is versekkel, hiszen a magyar költészet napja tegnap volt, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne foglalkozhatnánk még ma is a költészettel.
Mindjárt két kortárs költőt, ill. verseiket is figyelmünkbe ajánlja a losonci Phoenix Könyvesbolt és Antikvárium.

Bettes István
Égtengerúsztató
Harminc év versei 1977-2007
Kalligram Könyvkiadó, 2007

A költő Bettes István három évtizedes munkásságát foglalja össze ez a könyv. A csaknem 464 oldalas kötet 14,90 euróért vásárolható meg a Phoenix Könyvesboltban.

Szászi Zoltán 
Belenéz
PESTI KALLIGRAM KFT., 2014


A 2014-ben ötvenéves költő verseskötete egy meditatív szemléletet tükröz, a költő számot vet múltjával, jelenével és a jövő vízióját is felvázolja. Ez a 96 oldalas könyv kerek 6 euróért már a miénk lehet a Vajansky utca 6 szám alatti könyvesboltban.

Olvassunk! Verseket, egyebet, de olvassunk!

2017. április 9., vasárnap

Programajánló április 10-16.

Kétségtelen, hogy ez a hét már a húsvéti készülődés jegyében fog telni, akad azonban még néhány program, amely egészen másról szól.

Olasz István és Bandor Éva a SZER+ELEM+EZ? című előadásban
 
Mindjárt hétfőn, április 10-én, a magyar költészet napja előestéjén a SZER+ELEM+EZ? című verses összeállítást tekinthetjük meg 17.00 órától az alapsuli Kármán-termében, Bandor Éva és Olasz István előadásában. A Komáromból érkező művészek klasszikus és kortárs költők művei segítségével igyekeznek bejárni a szerelem komoly és humoros oldalát. A 2 eurós belépődíj a helyszínen fizethető. 


Április 11-én (kedden) 16.00 órától a Nógrádi Múzeum és Galéria egyből két kiállítással is kedveskedik a losonciaknak, az egyiket a komáromi Duna Menti Múzeum kölcsönözte Losoncra, az avarok és a szlávok együttélését dolgozza fel, a másik kiállítás a bronzkortól a középkorig terjedő időszakból származó ékszereket és az iparművészeti iskola diákjai által készített másolatait mutatja be. Mindkét kiállítás május 28-ig tekinthető majd meg.


Szerdán, április 12-én a Föld és a Víz napját ünnepli a város, délelőtt 9.00 és 12.00 óra között számos szervezet és cég összefogásával a Köztársaság térre várnak minden érdeklődőt. Az érdekes program keretén belül lesznek versenyek a gyermekeknek, sólyomröptetés, filmek, prezentációk és sok egyéb is.


Ha már a téren vagyunk, ne menjünk messzire, szintén szerdán a Galéria üzletközpont első emeleti kiállítótermében 14.00 órakor nyitják meg a FANTÁZIA BIRODALMA címmel meghirdetett gyermekrajzpályázatra beérkezett művekből készült kiállítást, amelybe 11 országból 134 iskola jelentkezett.

És természetesen nem szabad megfeledkeznünk a szintén április 12-én délután 15.00 órakor kezdődő CSIRIBIRI JÁTSZÓHÁZRÓL sem, amelynek témája a húsvét lesz és a Kármán József Alapiskolában tartanak. A játszóház vezetője Hajdók Hajnalka.

Aki csütörtökön este jól szeretne szórakozni, az menjen mondjuk moziba és nézze meg végre a több Oscar-díjat is bezsebelő Kaliforniai álom (La La Land) című filmet. A losonci Apolló Moziban 19.00 órakor kezdődik a vetítés, a belépőjegy pedig 3 euró.

Ha minden igaz, idén is lesz Palóc Húsvét a Füleki Várban, a tervek szerint április 17-én, hétfőn. A programmal még mindig nem sikerült találkoznom, de reméljük a legjobbakat! :-)
*Közben előkerült a rendezvény plakátja, lehet olvasgatni (kattintással nagyobb méretben nyílik).


Kívánok mindenkinek kellemes hetet, ÉLményeket, madárcsicsergéssel, virágillattal tarkított tavaszi napokat!

(*szerk.: ápr. 10.)

2017. április 6., csütörtök

SZER+ELEM+EZ?

A fenti cím - így pluszjelekkel megtűzdelve - a címe annak a verses műsornak, amellyel Bandor Éva és Olasz István április 10-én (hétfőn) városunkba látogatnak, hogy a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán-termében 17.00 órától előadják azt.


A Komáromi Jókai Színház művészeit talán nem kell bemutatni, ha mégis, akkor ajánlom mindenki szíves figyelmébe a színház honlapján található adatokat Bandor Éváról és Olasz Istvánról.


A magyar költészet napja előestéjén nem csak a nagy klasszikusok, hanem kortárs költők versei is elhangzanak szép számban, Lackfi Jánostól kezdve Varró Dánielen át Laboda Róbertig.
Az alkotók az alábbi ismertetőt küldték a műsorhoz:

Fiúk, lányok, nők, férfiak!
Jön, jön, jön a SZERELEM!

Álnok és galád módon körbefon, beszivárog a vérkeringésünkbe, megizzaszt, kikészít MINDENKIT! A 20. és 21. század költőit sem kíméli. Van, aki humoron keresztül fogalmazza, van, aki megmártóztat a szépség és kegyetlenség vizében, van, aki csak tétován, botladozva vall a szerelemről, mert "FÉRFI és NŐ hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit." (Karinthy F.)


Aki ennél is több információt szeretne, az hallgassa meg a Pátria Rádióban elhangzott riportot ITT.

Mindenkit szeretettel várunk tehát jövő hétfőn öt órára a Kármánsuliba, ahol a komáromi művészekkel együtt bejárjuk a szerelem különböző oldalait, humoros és komoly jeleneteken nevethetünk vagy szomorkodhatunk, mindezt együtt, mindösszesen jelképes 2 eurós belépőjegyért cserébe.

Jó lesz, tudom! Senki se maradjon otthon! :-)

(Képanyag és szöveg forrása: a SZER + ELEM + EZ? Bandor Éva és Olasz István, a Komáromi Jókai Színház művészeinek produkciója, a City Reboot Polgári Társulás égisze alatt készült el.)

2017. április 5., szerda

Könyvajánló 176

Vészesen közeleg a húsvét, ideje a locsolkodásra áhítozó kislegényeket felvértezni locsolóversekkel, mondókákkal, ehhez nyújt segítséget a Phoenix Könyvesbolt mai könyvajánlója. Persze ha húsvét, akkor előtérbe kerülnek a nyulak is, a másik két leporellóban róluk esik szó.

Radvány Zsuzsa
Szabad-e locsolni?
Mondókák, locsolóversek
Pro Junior Kiadó, 2013


Húsvét alkalmára kedves locsolóverseket és mondókákat taníthatunk gyermekünknek. A 8 oldalas leporellót a Phoenix Könyvesboltban 2,30 euróért vásárolható meg.

A legkedvesebb kis nyuszim 
Pro Junior Kiadó, 2016


Megtudhatunk egy-két jellemzőt, szokást a nyuszik viselkedéséről különböző környezetben. Ez a szintén 8 oldalas nyuszis leporelló 2,70 euróba kerül a Vajansky utca 6 szám alatti boltban.

 Radvány Zsuzsa
 A nyuszi harangocskája
Pro Junior Kiadó, 2006 



A színes, kemény táblás meséskönyvben nyulacska kalandjait izgulhatják végig a legkisebb gyerekek. A kötet az olvasás gyakorlására is kiváló.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyulacska. Ennek a nyulacskának volt egy szépen szóló harangocskája. Egyszer a nyulacska elment az erdő szélére, lefeküdt egy bokor tövébe, és a bokorra felakasztotta a harangocskáját... A népmese folytatása kiderül ebből a könyvből, mely gyakran ismétlődő kifejezéseivel remek segédeszköz a kisgyermekek szókincsének gazdagításában. Radvány Zsuzsa illusztrációival.
A 7 oldalas leporelló szintén 2,30 euróért kapható a Phoenix Könyvesboltban.

2017. április 2., vasárnap

ÁPRILISI előzetes programajánló

Szombaton egy remek városnéző sétával nyitottuk meg a hónapot, a folytatás sem kell, hogy rosszabb legyen, sőt!


Mindjárt április 3-án (hétfőn) a szokásos 17.00 órára várják a Nógrádi Könyvtárba sok szeretettel a könyvek iránt érdeklődőket. A Szótértők áprilisi találkozójának témája Hegedűs Géza író, költő, a 20-ik század tanúja lesz. Mindenkit sok szeretettel várnak, az olvasótermi találkozóra a belépés ingyenes. Ha már könyvtár, érdemes elolvasni EZT A FELHÍVÁST IS!


Április 6-án a legkisebbeket és szüleiket várják a Nógrádi Könyvtárba a szokásos csütörtök délelőtti Ringatóra. Ezúttal Simon Anikó Dévény terapeuta érkezik vendégként, akivel a mozgásfejlődés szakaszairól lehet beszélgetni 10.30 órától.


Április 7-én és 8-án (vagyis pénteken és szombaton) Húsvéti Vásárt tartanak a Köztársaság téren. A pénteken délután kezdődő rendezvényen előbb iskolások, majd 15.00 órától a Temperament Cimbal Orchestra lép fel, majd estig folklór és tánccsoportok szórakoztatják a vásározó tömeget. Szombaton 10.00 -13.00 óra között a MIKOband lép porondra ugyanott.


Aki pénteken este inkább más muzsikát hallgatna, az menjen 20.00 órára Fülekre, egész pontosan a VMK első emeletére, ahol a második klubkoncerten a Guru Brothers zenél, a szünetben pedig ismét szving táncokat lehet tanulni. Belépőjegy 2 euró. 


Április 10-én (hétfőn) jeles vendégeink lesznek, hiszen a Komáromi Jókai Színház művészei, Bandor Éva és Olasz István érkeznek Losoncra a SZER+ELEM+EZ? című verses műsorukkal, amelyet klasszikus és kortárs költők műveiből állítottak össze. A Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán termében 17.00 órakor kezdődő műsorra a belépőjegy szimbolikus 2 euróba kerül. Jegyek a helyszínen válthatók. Egy kis hangos előzetes a műsorhoz ITT hallgatható.

Április 12-én (szerdán) a Föld és a Víz Napját ünnepli a város is, nem is akárhogy, délelőtt 9.00 és 12.00 óra között számos szervezet és cég összefogásával a Köztársaság térre várnak minden érdeklődőt. Az érdekes program keretén belül lesznek versenyek a gyermekeknek, sólyomröptetés, filmek, prezentációk és sok egyéb is.


Ha már a téren vagyunk, ne menjünk messzire, szintén szerdán a Galéria üzletközpont első emeleti kiállítótermében 14.00 órakor nyitják meg a FANTÁZIA BIRODALMA címmel meghirdetett gyermekrajzpályázatra beérkezett művekből készült kiállítást, amelybe 11 országból 134 iskola jelentkezett.

És természetesen nem szabad megfeledkeznünk a szintén április 12-én délután 15.00 órakor kezdődő CSIRIBIRI JÁTSZÓHÁZRÓL sem, amelynek témája a húsvét lesz és amelyet a Kármán József Alapiskolában tartanak. A játszóház vezetője Hajdók Hajnalka.

Ha már húsvét, akkor PALÓC HÚSVÉT A FÜLEKI VÁRBAN, erről még bővebb információkkal nem szolgálhatok, április 17-re, hétfőre tervezik a szervezők.

Húsvét után ismét nyugodtabb tempóban folytatódnak a Kármán Napok rendezvényei, április 21-én (pénteken) Kelemen László gyűjteményeiből készült kiállítás megnyitója zajlik majd 17.00 órától a Kármán József Alapiskola és Óvoda Kármán termében. A megnyitón Korponai István zenél majd.

Április 22-én (szombaton) ismét Losoncon zenél a Mr.Psycho & The Dark Angels együttes! Ezúttal a lengyel sPolish Radio zenekar is csatlakozik hozzájuk a Mexico bárban.

Aki a pop-rock és rockabilly muzsika helyett inkább szvingelne, az ugyanaznap este menjen a Franzba, ahol a kilenctagú FATS JAZZ BAND játszik majd hamisítatlan hot-jazz és szving muzsikát. A táncos estre jegyek elővételben 10 euróért vásárolhatók az Arany utcai zeneműboltban.

Április utolsó napjaiban ismét ránk köszönt a bőség zavara! Április 28-án Rimaszombatban a Három Rózsa Kávéházba érkezik Durica Katalin, aki Hangácsi Istvánnak és a nézőknek elmeséli milyen Szlovákul szeretni. Az azonos című könyv a helyszínen meg is vásárolható. Kezdés 18.00 órakor, a belépés ingyenes.

Losoncon a zsinagógában ugyanaznap 18.00 órától Lucia Šoralová és zenésztársainak köszönhetően sanzon, folk, klezmer és balkáni ritmusok szólnak majd. A péntek esti zenei élményre jegyek 12-14 eurós áron válthatók ITT.

Füleken egészen más jellegű muzsikának tapsolhatnak ugyanakkor az érdeklődők, hiszen Herencsár Viktória Cimbalommal a világ körül című koncertje április 28-án 18.00 órakor kezdődik a Művészeti Alapiskola volt koncerttermében (a Koháry téren).


Aki erről pénteken lemaradna, az cimbalommuzsikát szombaton is hallgathat 17.00 órától a losonci Szabó Gyula Emlékházban, ahol szintén Herencsár Viktória lép fel. Műsorán saját kompozíciók szólalnak meg crossover (world music) stílusban. Jegyek 4 euróért válthatók.

Április 30-án (vasárnap) többek között Zuzana Krónerová is városunkba érkezik, hogy 19.00 órától az Apolló Mozi színpadán a GUnaGu Színház Herečky (Színésznők) című szlovák nyelvű produkciójával szórakoztassa a nagyérdeműt. Partnerei lesznek ebben Zuzana Šebová, Darina Abrahámová és Horján Viktor. A 90 perces előadásra jegyek a Városi Információs Központban és az Arany utcai zeneműboltban válthatók.


Tudom, hogy május 6. még elég messzi időpontnak tűnik, azonban úgy látom, olyan nagy az érdeklődés a CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ című 3 felvonásos nagyoperett iránt, hogy érdemes lesz időben bebiztosítani a jegyét mindenkinek, aki nem szeretne erről az este 18.00 órától kezdődő élő zenével kísért produkcióról Losoncon lemaradni. Minden szükséges infó a plakáton olvasható.

Kívánok mindenkinek szerelmetes tavaszt, madárcsicsergéssel, napsütéssel kísért ÉLményeket! Találkozunk a rendezvényeken!

2017. április 1., szombat

Az idei első :-)

Az idei első városnéző sétánk bolondos dátumra, április elsejére esett, szerencsénkre az időjárás még nem volt bolondos, gyönyörű napsütéses tavaszi időben ismerkedtünk városunk történelmével.


A Csillag étterem sarkánál egy maroknyi csapat gyűlt össze kora délután, hogy Puntigán József vezetésével útnak eredjünk. Nagy örömünkre másik helytörténészünk, Böszörményi István is velünk tartott, így többek között vasúttörténeti ismereteket is a legavatottabb forrásból szerezhettünk. :-)


Első megállónkat a tér sarkánál tartottuk, ahol szó esett a tér egykori épületeiről, vasútvonalakról, gyárakról, moziról és sok minden másról is. Sajnos minderről csak virtuálisan, mivel napjainkban ezeknek se híre se hamva...


Nem sokkal távolabb ismét megálltunk, a mai nyomdától nem messze időztünk egy keveset. Mint kiderült, nyomda már a régmúlt időkben is létezett arrafelé. Szó volt Berkó Sándorról és Jankovits Jenőről is, az első úriember költő volt, a második pedig többek között a gyöngyösi valamint a losonci színjátszókat is rendezgette.


Következő megállónkat a jól ismert körforgalomnál tartottuk. Annak idején ezt Szent István térnek hívták, és például a Szent László utca (is) keresztezte.


Mi sem szolgálhat jobb helyszínként egy 1600-as évekből származó szöveg megértéséhez, mint az egykori kisállomás épülete? Böszörményi Istvánnak hála megtudhattuk, hogy már akkor volt Ortoványos, és északra és délre is mezőgazdasági területek húzódtak patakokkal és dűlőkkel övezve. Miután ennyi okosságot részünkre átadott, Böszörményi István el is búcsúzott tőlünk, így nélküle folytattuk utunkat az Irtványos lakótelep felé.


Ott a sok panel között egyből szemet szúr a Köztársaság térről a Galéria üzletközpont miatt átköltöztetett egykori szökőkút "szoborcsoportja", amely új köntösben és új helyen töri meg a paneltömbök egyhangúságát.


Utunkat tovább az egykori gőzmalom helye felé folytattuk. Sajnos mára semmi sem maradt az épületekből, így csupán képek alapján próbáltunk tájékozódni a terepen. Érdemes elolvasni az erről szóló helytörténeti cikkeinket ITT és ITT.

A gőzmalom épületei 2014-ben és az üres helyük 2017-ben

Innen átvágtunk az erdőn keresztül a fürdő felé vezető útra. Megnyugtató csend, némi madárcsicsergés, virágok, oxigén... Belemerültünk :-)


Mondom virágok. Virágmezők. Mindenfelé. Mindenféle.


És a fürdő. Jelenleg építési terület, a tervek szerint néhány éven belül idősek otthonaként fog majd működni. A fürdővel kapcsolatban is érdemes elolvasni a blog helytörténeti cikkeit ITT és ITT. (A fotón látható könyv Mária Adamová és Puntigán József: Losonc az idő változásaiban, ajánlom mindenki szíves figyelmébe. Ha máshol nem, a Városi Információs Központban még egész biztosan kapható.)


Egyébként bejártuk az épületet is. Közben mindenki visszaemlékezett mikor és milyen alkalomból járt utoljára a losonci fürdőben. Kiderült, hogy iskolai kirándulásoktól kezdve lagzin, diszkókon keresztül, egészen a gombázásig mindig adódott megfelelő alkalom arra, hogy itt szórakozzunk, vagy oltsuk szomjunkat.


Mi szomjunkat a városligetben oltottuk, ahol nagyon jólesett üldögélni egy sort a sok-sok gyaloglás után. Úgy gondolom jó hangulatú, kellemes néhány órát töltöttünk el együtt, közben sok-sok érdekességet is megtudtunk, hála lelkes helytörténészeinknek. Meg is beszéltük, hogy májusban kirándulunk (Ó)Gácsra, ahol Böszörményi István vezetésével bejárjuk a temetőt, templomot, egyebeket, és ha szerencsénk van körbevezetnek a felújított kastélyban is. (2014-ben már jártunk Gácson Csontváry nyomában, ez most más lesz, egészen más!)
Az időpontot majd még pontosítjuk, egyet azonban már most egész biztosan tudok: kár lenne kihagyni!

(Szöveg és fotók: Éva)
További képek Puntigán József masinájából ITT nézegethetők.