2017. november 19., vasárnap

Programajánló november 20-26.

Történésekben gazdag hét vár ránk, lássuk, hol, mikor és mivel tölthetjük szabad óráinkat.

Mindjárt hétfőn, vagyis november 20-án este 19.00 órától a Franz Sörfőzdében egy egészen friss svéd-német-francia-dán filmdrámát tekinthetünk meg a Filmklub soron következő vetítésének köszönhetően, amelynek címe A négyzet /The Square / Štvorec.

Szerdán, azaz november 22-én ismét érdemes lesz elsétálni a Franzba, hiszen ott lesz Whisky, a népszerű szlovák énekes, és este 19.00 órától Kolumbiáról fog mesélni mindazoknak, akik 4 euróért megváltják a jegyüket.


November 24-én (pénteken) a változatosság kedvéért a Kármán József Alapiskolába sétáljunk el, ott ugyanis 15.00 órától Csiribiri Játszóház a gyermekeknek, majd (változás!) 18.00 órai kezdettel borkóstoló a felnőtteknek. Ez utóbbira a Lingó pince hozza el borait Királyhelmecről, gondolom nem sokan járnak Losoncról arrafelé, így érdemes lesz itt helyben megkóstolni a boraikat. Kóstolás 7 euró ellenében.

A Kármán Színház csapata egész biztosan nem vesz részt a borkóstolón, hiszen pénteken este Ragyolcon lépnek fel este 18.00 órai kezdettel a BINGÓ című zenés komédiával.


Hogy a rimaszombatiak se maradjanak péntek este műsor nélkül, Minden kopogtatás nélkül léphetnek be az újonnan átadott Csillagházba, ahol este 19.30 órakor az azonos című előadást élvezhetik, amely Tompa Mihály és Arany János levelezéséből válogat, de megidézi Arany János saját megzenésítéseit is. Az est anyagát összeállította: Juhász Dósa János, a műsorban közreműködik Juhász László, Döme Sándor és Csörsz Rumen István.

November 25-én (szombaton) Losoncon a Franzban szvingelhetünk a Fats Jazz Band zenekar muzsikájára este 20.30 órai kezdettel. A 20-40-es évek hot-jazz és szving zenéjére rophatja aki nem rest, ráadásul korabeli spéci vacsoramenüvel is készülnek a szervezők. Jegyek elővételben az Arany utcai zeneműboltban válthatók.

Aki szombat este inkább azt szeretné végre megtudni Milyenek a magyarok, az menjen 18.00 órára Füleken a Városi Művelődési Központba, ahol a Kassai Thália Színház azonos című produkcióján szórakozhat 5 eurós belépődíjért cserébe.

Rimaszombatban ugyanakkor Tóbisz Tinelli Tamás előadóművész Tompa-estje 18.00 órakor kezdődik a rimaszombati református templomban. Közreműködnek: Blaha Lujza Vegyeskórus, Gitárossokk, Csillagvirág, Gál Laura, Góbis Réka. A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak!

Szórakozásból vasárnapra is jut, hiszen a Kármán József Színház zenés kabaréval szórakoztatja majd Vilkén a nagyérdeműt 15.00 órai kezdettel, aki pedig inkább csak Losoncon szórakozna, annak ajánlom szíves figyelmébe a Galéria Üzletközpont 2 éves születésnapját, ahol a kedvezmények mellé rengeteg kísérő program is társul a hétvégén.


És még egy szlovák nyelvű színházi előadásra is szeretném felhívni a figyelmet, amelyben magyar színészek is játszanak: hétfőn, november 27-én a B.S.Timrava Színházban a Zoznamka című előadásban többek között Thirring Viola, Gubik Ági, és a füleki Nagy András látható. A Vertigo Színház előadása 18.00 órakor kezdődik, belépőjegy 5 euróért váltható.

És ha már a színháznál tartunk, a Mágnás Miska december 2-án délután 16.00 órakor kezdődő előadására értesüléseim szerint már csak néhány jegy van, érdemes lesz sietni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése