2015. október 23., péntek

Losonc a mi városunk

Mindegy, hogy az ember itt született, vagy tanult, vagy ide került, itt telepedett le - a város ahol az időnket töltjük: a miénk. Hallottam már róla sok szépet és sok rosszat is - mint ahogy minden helynek van napos és árnyoldala is - azonban úgy vélem, több figyelmet kellene fordítanunk rá.


Mennyire ismerjük a helyet ahol élünk? Mennyire vagyunk tisztában Losonc történelmével, nevezetességeivel, neves személyiségeivel?
A losonci anziksz blog helytörténeti cikkei, a Fel a fejjel játék, a Losonc, szeretlek! című vetélkedő, sőt Böszörményi István Magyar Kulturális központban tartott előadásai is mind a város egykori szellemét idézik.


A Phoenix Galériában szombat délután 16.30 órakor kezdődő könyvbemutató szintén a várost veszi nagyító alá: Losonc az idő változásaiban. Puntigán József és Mária Adamová foglalta össze mindazt, magyar, szlovák, sőt angol nyelven, amit a városról ezzel kapcsolatban el akartak mondani, meg akartak mutatni.
Holnap a Phoenix Könyvesbolttal átellenben lévő Galériában élőben lehet tőlük majd kérdezni, megvásárolni a könyvüket esetleg megvitatni egyes kitételeit. Mindenkit szeretettel várnak erre a két nyelven zajló rendezvényre.


Mellesleg a vasárnap délután fél háromkor kezdődő városnéző sétánk is a múlttal foglalkozik. Ugyan már egyszer megtekintettük a református templomot kintről, bentről, az alagsorába is lementünk, sőt a tornyába is felmásztunk - a nagy érdeklődésre való tekintettel ezt most megismételjük, sőt a katolikus és evangélikus templomokat is egészen közelről és alaposan megnézegetjük. A zsinagóga is szépül, oda sajnos most be nem jutunk, reméljük hamarosan arra is sor kerül majd.
Hétvégére szép időt ígérnek, vasárnap érdemes lesz elővenni a fényképezőgépeket és olyan helyről fotózni a várost, ahová nem túl gyakran jut fel az ember fia/lánya. Találkozunk 14.30 órakor a református templom bejárata előtt.

Mozduljunk ki otthonról, sétáljunk, beszélgessünk!

(*ja, és ne felejtsük el vasárnap hajnalban átállítani az órát téli időszámításra, hajnali háromról vissza kettőre)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése