2016. március 10., csütörtök

Sajtószemle: Losoncz és Vidéke 1888/7

A nőnapi és egyéb izgalmak után merüljünk el egy kicsit az 1888-as esztendő problémáiban a Losoncz és Vidéke társadalmi hetilap február 12-i számának köszönhetően. (Az előző részek a helytörténet felső menüpont alatt megtalálhatók).
Kezdjük mindjárt a címlappal. Úgy látszik némi gond akadt a főszolgabírói poszttal, ugyanis az éppen 4 hetes szabadságát töltő Pongrácz György "mintaszolgabíróról" azt híresztelte a "Nógrádi Lapok" című újságban "Több losoncz-járási", hogy az "nem szabadságot kért, hanem megvált attól a hivataltól, melyet az ő személyisége emelt a tökéletesség oly magas fokára." Válaszul erre "Egy losonczjárási" elmerengett az ügyön a Losoncz és Vidéke hasábjain:

(kattintással nagyobb méretben nyílik!)

Az előző cikket a polgármesteri jelentés folytatása követi, ahogy azt feljebb is láthatjuk. Ebből az utcakövezéssel foglalkozó részt emelném ki: "A belpiacz és mellékútczái, a gácsi útcza, a vásártéri útcza és a sugár-útcza járdái a háztulajdonosok kérvénye folytán idomított sátorosi koczkakővel kirakatott..." (...) Ez év folyamán a nagy Bég-útcza járdájának koczkakövekkel való kirakása, a hosszú- és a temető felé vezető útczák rendezése lesz foganatba véve." (A Belpiaczról ITT írtunk bővebben, a gácsi utcáról több cikkünk is megjelent, a Sugár utca tudnivalói pedig ITT olvashatók.)


Nagyon fontos kérdés volt már akkor is a közbiztonság, erről is szólt jelentés: "A közbiztonság - eltekintve egyéb jelentéktelen lopásoktól - a múlt év folyamán kedvezőnek mondható, a tűzesetek száma azonban megrendítő mérvet öltött, melyet részint gonosz szándék, részint számításból eredett gyujtogatás idézett elő." A sok ház mellett még egy jégverem is leégett...


Térjünk rá az apró és vegyes hírekre, máris mutatok egy csokorra valót. Tudtak akkoriban szórakozni, még a jégpályán is katonai zeneszóra korcsolyáztak! Viszont az adóhivatal kapuját elfelejtették bezárni. És hóhalmazon fekvő részeg katonát a helybeli rendőrség a kaszárnyába kísért. És a városban pusztított a tüdő-gümó-kór és a toroklóbb is...


A kaszinóba járó urak pedig fáztak a februári hidegben. Írtak is erről egy cikkecskét, amelyben megoldásokat is javasolnak a gond orvoslására:


Házak - amellett hogy leégtek - gazdát is cseréltek, akár egy ilyen hirdetés alapján is:


Ismét egy hirdetés, majd egy nyilatkozat Moravcsik Vilma öngyilkosságának okairól. Papírra vetette egy jóakarója:


Végül a mai nap se múljon el 19-ik századi reklám nélkül, jöjjön a legjobb szivarka-papíros:


Ennyi fért mai sajtószemlénkbe, a héten hozok még egyet! Akit érdekelnek városunk régebbi dolgai, annak szíves figyelmébe ajánlom a HELYTÖRTÉNETI cikkeink tartalomjegyzékét is!

(kép és szöveg: Éva)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése